Az Európai Bíróság ítélete szerint az interneten sem gázolhat senki más becsületébe

Forrás: MTI, 2011. október 25. 14:55

Az interneten keresztül megvalósuló személyiségi jogi jogsértés sértettje az okozott teljes kár megtérítése érdekében fordulhat a lakóhelye szerinti tagállam bíróságához - mondta ki keddi ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

 

 

  

A taláros testület két, összevontan elbírált konkrét eset kapcsán foglalkozott a kérdéssel. Az egyik egy német-osztrák ügy. Egy Németországban emberölésért elítélt személyről, akit később feltételesen szabadon bocsátottak, egy osztrák internetes portál a teljes név közlésével írta meg, hogy panaszt nyújtott be az ítélet ellen. Az illető német bíróság előtt indított pert.


  A másik ügy ismertebb személyekhez kapcsolódik. A Sunday Mirror brit lap honlapján 2008. február 3-án "Kylie Minogue újra együtt Olivier Martinezzel" című cikk jelent meg, részletezve az ausztrál énekesnő és a francia színész találkozását. A színész - valamint apja, Robert Martinez - a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogra, valamint Olivier Martinez jó hírnevéhez fűződő jogának megsértésére hivatkozva Franciaországban indított keresetet a Sunday Mirror ellen. Az alperes - miként a német-osztrák ügyben is vitatta az eljáró bíróság joghatóságát. Állítása szerint nincs kellően szoros kapcsolat a "Nagy-Britanniában történt internetes közzététel" és a "francia területen a jó hírnévben okozott állítólagos kár" között.


Ítéletében az Európai Bíróság megállapította, hogy valamely tartalom internetes honlapon való közzététele különbözik a nyomtatott sajtótermékek területileg behatárolt terjesztésétől, mivel e tartalmat az egész világon nyomban letöltheti meghatározhatatlan számú internetfelhasználó. Így egyrészről a világméretű terjesztés növeli a személyiségi jogi jogsértések súlyát, másrészről pedig rendkívül megnehezíti az e jogsértésekből eredő kár tényleges bekövetkezése helyének megállapítását.


E körülmények között - mivel azt, hogy az interneten közzétett tartalom milyen hatást gyakorol valamely személy személyiségi jogaira, azon hely szerinti bíróság tudja leginkább megítélni, ahol "a sértett érdekeinek központja" található - a sértett lakóhelye szerinti bíróság hatáskörrel rendelkezik az Európai Unió területén okozott teljes kár megtérítésének elrendelésére. Ezzel az Európai Bíróság egyben azt is kimondta, hogy az "érdekközpont" természetes személyek esetében általában megfelel a lakóhelynek.

 

A fentiektől függetlenül a luxembourgi székhelyű igazságszolgáltató testület azt is hangsúlyozta: a sértett bármely más, olyan uniós tagállam bíróságához is fordulhat, amelynek a területén az interneten közzétett tartalom hozzáférhető, vagy hozzáférhető volt. Ebben az esetben azonban a megkeresett bíróság nem az egész EU-ban, hanem kizárólag a bíróság helye szerinti állam területén bekövetkezett kár elbírálására lesz jogosult.

 

Kulcsszavak: internet jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37