A Telenor ügyfelei telefonszámlájukhoz írathatják a letöltött Android-alkalmazások árát
Hongkongban írta alá a Telenor és a Google képviselője ma azt a globális megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a Telenor ügyfelei mobilszolgáltatójukon keresztül fizessenek az Android Marketről letöltött alkalmazásokért. A kezdeményezés a helyi fejlesztők számára is kedvező, hiszen alkalmazásaik jobban „szem előtt” lesznek és potenciálisan nagyobb árbevételre számíthatnak.
A megállapodás a Telenor mind a 11 nemzetközi piacát lefedi, először azonban csak Thaiföldön, Malajziában, Magyarországon, Svédországban és Dániában indul a projekt 2012 első negyedévében. Az együttműködés célja, hogy kielégítse a felhasználók mobiltartalom iránti éhségét, amely az európai piacokon és a gyorsan növekvő ázsiai gazdaságokban egyaránt tapasztalható. Bár az okostelefonok penetrációjának százalékos aránya az ázsiai piacokon jelenleg alacsonyabb, az Android felhasználók abszolút száma sok esetben magasabb, mint Európában.
„A közös lépéssel a Google és a Telenor egy újabb lendületet kíván adni az Android-piac bővülésének. A megállapodás legfőbb előnye, hogy több millió Telenor ügyfél számára könnyebb hozzáférést biztosít számos, különböző mobiltartalomhoz és a rugalmas fizetési megoldásokhoz” – nyilatkozta Jon Fredrik Baksaas, a Telenor Csoport elnök-vezérigazgatója.
A Telenor Android felhasználói a „bolt a boltban” koncepció jegyében, az Android Market kezdőlapján, fix helyen férhetnek hozzá a gondosan összeválogatott és folyamatosan frissített, számukra releváns alkalmazásokhoz. Minden piacon erre specializálódott csapat választja ki és teszi elérhetővé a helyi környezetben releváns akár 50 alkalmazást tartalmazó Telenor listát. A mobilszolgáltatói számlázás, mellyel a Telenor számlás és kártyás androidos felhasználói is egyszerűen fizethetnek az alkalmazásokért, a fejlesztők számára is megkönnyíti az appok ellenértékének beszedését. Iparági adatok szerint ugyanis, ha felajánlják a hitelkártyás fizetés és a mobilszolgáltatói számlázás közötti választás lehetőségét, a vásárlók 70%-a az utóbbit részesíti előnyben.
A fejlesztés igénybevételéhez a Telenor Android felhasználóinak semmit sem kell tenniük: csupán belépnek készülékükön az Android Marketre és máris kiválaszthatják a Telenor gyűjteményét a kezdőlapon.
„A Telenor Magyarország az Android iránt helyi szinten is elkötelezett mobilszolgáltatóként már közel egy éve az Android népszerűsítésével, az operációs rendszerben rejlő számtalan lehetőség bemutatásával ösztönzi a lakossági mobilinternet-használat növekedését. Ennek érdekében eddig hat Android Workshopotszerveztünk, ahol az Android alkalmazásokban rejlő lehetőségeket és a legújabb fejlesztéseket mutattuk be az összesen több mint hatszáz résztvevőnek. Az ismeretterjesztés mellett támogatjuk a hiánypótló, helyi igényekre szabott alkalmazások fejlesztését is: Androideák ötletpályázatunk meghirdetésével és a Telenor Mobil Weekend keretében megvalósuló alkalmazásfejlesztő verseny felkarolásával a magyar nyelvű alkalmazások létrejöttét segítjük elő. Most a Google-lel kötött együttműködésnek köszönhetően a magyar Android felhasználók számára az elsők között tesszük elérhetővé ezt a különleges megoldást, mely egyszerűsíti az alkalmazásokért való fizetést, és lehetővé teszi a helyi fejlesztésű appokhoz való azonnali hozzáférést” – mondta Takács Zoltán, a Telenor Magyarország termék –és innovációs igazgatója.
A Telenor többi piacán (India, Banglades, Szerbia, Montenegró és Norvégia) 2012 későbbi hónapjaitól indul ez a szolgáltatás.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
- A Samsung Galaxy Nexus mától kapható a Telenor Netshopban
- Motorola RAZR - December 12-től a Telenornál
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Debütált a Google Music
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.
21 cég részesült elismerésben a 2024-es Kiválóan Vezetett Vállalatok díjátadóján
Szeptember 26-án, egy díjátadó gála keretein belül lezárult a Deloitte Private 2024-es Best Managed Companies mentorprogramja, mely a hazai magánvállalatok támogatására és elismerésére jött létre. Az idei év során 8 új cég csatlakozott a magyar, és egyben a nemzetközi Best Managed közösséghez, összesen pedig 21 hazai magánvállalat érdemelte ki a minősítést.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján
A Neumann Társaság idén is izgalmas programmal várja az érdeklődőket a 2024. szeptember 27-i Kutatók Éjszakáján: a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállításon az idén 50 éves HP-65-öst, a világ első programozható zsebszámológépét is megismerhetik, amely a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.