Sok veszélyt rejtenek a gyerekek által használt okostelefonok
A magyar fiatalok médiahasználatáról Kósa Éva és László Miklós által készített felmérés eredményei szerint a szülők kevés figyelmet fordítanak a gyerekeik mobiltelefon- és internet-használati szokásaira - tájékoztatta az MTI-t a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.
A kutatás során megkérdezett 13-17 éves kamaszok 93 százalékának van mobiltelefonja és 43 százalékuk okostelefonnal rendelkezik. Mintegy 70 százalékuknál a szülők nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobil használatával kapcsolatban, a legtöbb fiatal felügyelet nélkül tölthet fel pénzt a telefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele a szülők, hogy gyermekük mire használja a készüléket - derül ki a felmérésből.
Az okostelefonokon sokkal nehezebb szűrni az információkat mint egy számítógépen, így a gyerekek könnyebben érhetnek el nem nekik szánt tartalmakat, ezért érdemes már a telefon kézhezvételekor tisztázni, hogy mennyit és hogyan internetezhet a gyermek - vélik a szakemberek.
Sok esetben a "bármikor, bármit, minél több emberrel megosztani" - elv vezérli a tinédzsereket a közösségi alkalmazások során. Szülőként fontos nyomon követni, hogy a gyermek mennyi és milyen típusú információt oszt meg magáról ezeken az oldalakon, kikkel ismerkedik és tart kapcsolatot, milyen élmények érik és mennyire tudja megvédeni magát az esetleges sérelmektől. A kamaszok sokszor azt sem tudják milyen tartalmakat biztonságos megosztani, vagy azt, hogy az általuk készített fotókkal önmagukat vagy másokat sodorhatnak veszélybe.
A korlátok nélküli internethasználat egyre nagyobb veszélyt jelent az internetfüggőség kialakulása szempontjából is. Ha a gyermek már az iskolában is csak a telefonjával foglalatoskodik, a barátokkal közös programok során sem szakad el az internettől és képtelen a mobilját kikapcsolni, ezek figyelmeztető jelek lehetnek arra, hogy rossz irányba halad - hangoztatják a szakértők.
A világhálón bármilyen információ azonnal elérhető, így tájékozottabbak lehetnek ugyan, azonban azt is meg kell tanulniuk, hogy hogyan ellenőrizzék az információk valódiságát, megbízhatóságát - hangsúlyozza a program.
A Safer Internet projektben résztvevő hazai konzorcium azért dolgozik, hogy a gyerekek nagyobb tudatossággal és körültekintéssel használhassák a weboldalakat és az ezekhez kapcsolódó esetleges rossz élményeiket, kérdéseiket meg tudják osztani, zaklatás vagy visszaélések esetén, illegális vagy káros tartalmakkal való szembesüléskor segítséget kérhessenek.
Kapcsolódó cikkek
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban
- A brit gyerekek csaknem fele használja a Facebookot
- Megtízszereződött Csehországban az internetes gyermekzaklatás
- UNICEF-felmérés a gyermekeket érő internetes erőszakról
- A szülői házirend megvédheti a gyermekeket az internetes veszélyektől
- Vezető technológiai és médiavállalatok koalícióra léptek a gyermekek internetes biztonságáért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók* 72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.
Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében
Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.
Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?
Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?
Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.
Zara Larsson „Rózsaszín élet” című minisorozata vezeti be a Sony új füstös rózsaszín prémium fejhallgatóját
Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más nem számít. A megfelelő fejhallgatóval öltözködés, tánc vagy munka közben egyaránt magával ragad minket a hangzás. A színválasztással és stílussal kombinálva a zene – akárcsak a ruhák és a kiegészítők – bármit képes megváltoztatni, mert az önkifejezés terepe, ami az érzéseinket kiegészítve fokozza és feldobja a hangulatunkat, hogy a megélt pillanat örök emlék legyen.