Magyar hekkerek a G8 csúcs gálavacsoráján?

forrás Prim Online, 2011. november 25. 10:10

Mit tehet két, IT biztonságban felettébb jártas informatikus, ha együtt akar vacsorázni Barack Obamával? És mi köze az inzulinpumpának az etikus hekkeléshez? Többek között erről volt szó a Miamiban megrendezett, 2011-es Hacker Halted konferencián, melyen a NetAcademia Oktatóközpont képviseletében két magyar biztonsági szakértő, Barta Csaba (Deloitte), valamint a mindössze 19 éves Tomcsányi Domonkos is előadott.

A Hacker Halted a világ legjelentősebb etikus hekker rendezvénye, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az információbiztonságot fenyegető veszélyekre, illetve hogy a neves előadók és iparági szakértők megvitathassák és megismerjék a legjobb gyakorlatokat ezek megelőzésére és elhárítására. Az idén 15. alkalommal megrendezett konferencián a szervező, a világon elsőként etikus hekker minősítést kiadó EC-Council kizárólagos hazai partnereként a NetAcademia képviselői is előadtak.

„Az elmúlt 5-10 évben rengeteg kutatási eredmény született a rádiós hálózatok, illetve protokollok területén. Ezek bemutatására egy kerettörténetet találtunk ki, melynek lényege, hogy kizárólag vezeték nélküli eszközök használatával bejussunk a G8-as gálavacsorára. Abból indultunk ki, hogy van egy őrbódé tele vezeték nélküli kütyükkel és ezeket kell meghekkelni a siker érdekében” – mondta Tomcsányi Domonkos minősített etikus hekker.

Az előadás egyébként már a reptéri határőrök figyelmét is felkeltette, a demóhoz ugyanis egy bőröndnyi kütyüre is szükség volt, többek között három útlevélolvasóra, illetve néhány hamis e-útlevél készítésére alkalmas chipre.

A demó első lépésében egy vezeték nélküli otthoni telefont hekkelt meg a szakember, így aztán könnyedén lehallgathatta az iroda és az őr beszélgetését arról, hogy érkezni fog egy vendég, akit az őr a mobiltelefonjára kapott kód segítségével azonosít majd (a vendégnek ezt a kódot be kell mondania az útlevél-ellenőrzés során). A „betörők” úgy döntöttek, hogy ennek a vendégnek a helyére lépnek. Ehhez Bluetooth-on keresztül feltörték az őr mobiltelefonját az sms-ben küldött jelszóért, majd hamis útlevelet készítettek. „Az útlevélben található úgynevezett RFID chip szintén rádióhullámokkal kommunikál az olvasóval. Ezt és egy másik biztonsági hibát kihasználva sikerült létrehozni a hamis útlevelet. Ez ellen ugyan beépítettek egy védelmi lépést – az útlevélolvasó szoftver interneten egyeztet egy szerverrel –, mi azonban az őr WiFi kapcsolatát blokkoltuk, s a szabvány szerint, ha nem tud kapcsolódni a szerverhez, el kell fogadnia az útlevelet, ezzel gyorsítva az ügyintézést” – magyarázta Tomcsányi Domonkos.

Természetesen ez csak egy fiktív betörés volt, az Obamával tervezett vacsora elmaradt, ennek ellenére ez a példa jól illusztrálja, hogy milyen veszélyeket rejtenek a rádiós hálózatok egy tapasztalt hekker esetében.

Új tendenciák és célpontok a számítógépes bűnözésben
A konferencián jól látható volt egy olyan trend is, hogy a hekkerek egyre inkább elmozdulnak a beágyazott rendszerek elleni támadások irányába. „Napjainkban már szinte minden kütyüben van egy kis számítógép, melyekre veszélyt jelent, hogy a gyártók nem gondolnak bele abba, hogy lehet olyan, akinek eszébe jutna egy ilyet megbütykölni” – mondta Fóti Marcell, az Ethical Hacking tanfolyamok hazai képviseletét ellátó NetAcademia ügyvezetője. Már pedig vannak ilyenek, mint az számos előadó is bizonyította. Bemutatták például, hogy miként lehet meghekkelni egy laptop akkumulátorának vezérlő elektronikáját, melynek hibáit kihasználva egy bűnöző számos információhoz hozzáférhet. Egy másik előadásban pedig arról volt szó, hogy miként lehet orvosi eszközöket (például egy inzulinpumpát) megtámadni, ezekről információkat gyűjteni, illetve távolról vezérelni anélkül, hogy fizikai hozzáférésünk lenne hozzájuk. Mivel az ilyen eszközök néhány éven belül a hétköznapokban is el fognak terjedni, a gyártóknak megoldást kell találniuk ezekre a sérülékenységekre.

Hiába ismert azonban egy sérülékenység, mégis előfordulhat, hogy éveken át nem javítják ki. „Hiába telt el 7 év a firewire tervezési hibájának felismerése óta, a mai napig – még nagyvállalatok esetében is – a legtöbb operációs rendszer az alapbeállítások mellett sérülékeny erre a sebezhetőségre. Arról van szó, hogy az operációs rendszer ad hozzáférést bizonyos esetekben, bizonyos feltételek teljesítése mellett a számítógép fizikai memóriájához. Ezt a hozzáférést lehet kihasználni, és átírni a számítógép memóriájában az adatokat. Ehhez csupán az szükséges, hogy be legyen kapcsolva a gép, de az már nem, hogy valaki be is legyen jelentkezve” – magyarázta előadásának lényegét Barta Csaba (Deloitte). Bár a probléma több módon is orvosolható, valóban hatékony megoldást csak programozással lehet elérni.

Amikor a hatalmad alá tudod hajtani a gépet


Tomcsányi Domonkos jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mérnök informatikus szakán első éves hallgató, valamint a NetAcademia Oktatóközpont junior oktatója.
- Hogyan kerültél kapcsolatba az etikus hekkeléssel?
- 2006-ban találkoztam először a WiFivel, s elkezdett érdekelni, hogy miként működik, hogyan védik, hiszen a rádiójel szétszóródik az éterben, így elég könnyen rá lehetne kapcsolódni. Egy ideig csak olvasgattam a témáról, majd 2008 elején blogírásba fogtam. Ezen keresztül talált rám Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője, s azóta beszippantott ez a világ.
- Mi fogott meg ebben a területben?
- Megragadott, hogy a dolgok mögé lehet nézni, hogy hogyan működnek, s nem utolsó sorban a kihívás, hogy be lehet törni számítógépekbe, jó értelemben persze, megrendelésre. De mégis van egy nagy vonzereje, hogy hatalmad alá tudod hajtani a gépet, elérsz valamit úgy, hogy azt is tudod, mi történik a háttérben.
- Mik a céljaid?
- Az egyetemen szeretnék elindítani egy etikus hekker tankört az érdeklődő csoporttársaimnak. Jó lenne, ha idővel az egyetem támogatása mellett mi is tudnánk kutatásokat végezni, hogy Magyarországról is legyenek olyan biztonsági kutatási eredmények, melyekre büszkék lehetünk – persze a már meglévő nagy eredményeink mellett.
- Mit szól a környezeted ahhoz, hogy például az USA-ban tartasz előadásokat a világ biztonsági szakembereinek?
- A szüleim büszkék rám, de ők is fontosnak tartják, hogy diplomát szerezzek. A hallgatótársaim pedig főként azt várják, hogy induljon a tankör, mert egy kicsit motiválom őket, hogy érdemes az etikus hekkelés irányába elindulni, hiszen én is eredményeket tudtam itt elérni. De nem szabad felvágni ezzel az egésszel, hiszen élvezetből csinálom, az már csak egy mellékhatás, hogy olyan cégek keresnek meg, akik azért nem bárkit, bárhol.
- Mint például? A mostani előadásod után is megkerestek?
- Kaptam néhány megkeresést, egy amerikai biztonsági tanácsadókat képző cég a vezeték nélküli rendszerek sérülékenységét bemutató moduljuk összeállításához kéri a segítségemet, illetve úgy néz ki, hogy néha akár taníthatnék is ott.


Kapcsolódó webcím: www.netacademia.net
 

Kulcsszavak: security hacker

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05