Könyvkerék: e-book már a XVI. században

Kerekes Pál, 2011. december 12. 13:18

Nincs új a nap alatt! A könyvolvasás gépesítését más a nyomtatás őskorában elkezdték. Ez érthető is, hiszen lehetővé vált hozzájutni több szakmunkához is, ezek összevetése, jegyzetelése a kötetek egyidejű használatát kívánta meg.

Ma ezt a számítógépen végezzük, vagy az e-könyv-olvasó eszközön. Több mű, weboldal, publikáció egyidejű lapozgatása, összefércelése házi jegyzetre (nem új műre) megszokott tevékenység. Hogyan birkóztak meg ezzel korábban? A rendetlen íróasztalok, a kutatószoba minden sarkába hányt könyvek halmainak gyakori ábrázolása a régi könyvillusztrációkon arról tanúskodik, hogy igencsak nehezen, vagy sehogy.

De már akkor is voltak innovatív megoldások. A „There I Fixed It” blog históriai szekciója bemutat néhány próbálkozást.  A könyves portálok rögtön átvették a képeket és beszámolókat erről a kuriozitásról.

Agostino Ramelli, az 1531-ben született itáliai mérnök hamar felismerte a referensz könyvek bőségének előnyeit, és persze problémáit is. Hogyan kezelhető a sok információ, a könyvek lapjain megbúvó ismeretanyag? Megoldása a könyvkerék, amely a vízimalomhoz hasonlóan forgatja nagy lapátjait. A hatalmas forgó boxokban nyitott könyvek kapnak helyet, és persze ott feltárulkozva, ahol éppen abbahagytuk az olvasást.

Több képes ábrázolás fennmaradt a könyvkerék koncepciójáról, de nem tudható, hogy valaha is készült belőle akár egyetlen példány is. Viszont ami megvalósult: 1678-ból egy olyan könyv-szekrény és íróasztal háziasításából összerakott hibrid, amely a könyveket nyitott állapotban tudja az olvasó szeme elé pörgetni. Mi több, a leírás szerint ez egyenesen egy tandem: ketten is használhatták egyszerre.

Egy ismert személyiség hasonló szerkezete is megtekinthető ma: kicsit hasonló elven működött Thomas Jefferson egykori amerikai elnök könyvállványa. Egyszerre több nyitott könyv beforgatása volt lehetséges. Azonban nem hengeres mozgással, hanem búgócsiga-szerűen, a szem horizontján körbeforogva. Érdekes és izgalmas előzményei az e-könyv logikának.

További információ és képek: www.konyvkonnektor.hu

Kulcsszavak: e-könyv e-book kultúra

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

„Okosabb nálam is” – Altman bejelentette: jön a GPT-5, és mindent visz

Már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia új szintre lépett – Sam Altman, az OpenAI vezetője szerint a nyáron érkező GPT-5 nemcsak a jelenlegi riválisokat utasítja maga mögé, hanem minden eddiginél közelebb visz az általános mesterséges intelligencia (AGI) korszakához. Altman szerint az új rendszer már most képes felülmúlni saját fejlesztőjét intellektuális teljesítményben. 

2025. július 10. 08:48

A drónháború visszavág: ukrán hackerek bénították meg az orosz drónvezérlő rendszert

Ismeretlen hackerek sikeresen feltörték egy olyan orosz cég informatikai rendszerét, amely DJI drónokat alakít át katonai célokra. Az akció következtében az orosz hadsereg elvesztette a hozzáférést a drónvezérlő szoftverekhez, ami komoly zavarokat okozott a műveleteikben.

2025. július 8. 15:59

Infrastruktúra van, digitális tudás nincs – a Digitális Évtized tükre hazánkról

A Digitális Évtized index legfrissebb, 2024-es adatai szerint Magyarország továbbra is kiemelkedően szerepel az infokommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében és minőségében. Az e-egészségügyi fejlesztéseknek – például az EESZT modernizációjának – köszönhetően ezen a területen hazánk az EU-átlag felett teljesít. Ugyanakkor a vállalkozások digitális felkészültsége – különösen a mesterséges intelligencia és más alapvető IKT-technológiák terén – még jelentős javításra szorul.

2025. július 5. 10:18

Okosabb, gyorsabb, emberibb: Új szintre lépett az eMAG chatbotja

Az eMAG online ügyfélszolgálatán elérhető chatbot, Dia az elmúlt időszakban jelentős fejlesztésen esett át: a másfél éve működő rendszer mostantól az OpenAI GPT-4 nyelvi modelljén alapul, ami lényegesen kibővítette a képességeit. 

2025. június 29. 10:18

Biztonságban az online térben – Útmutató az okosabb internethasználathoz

Az INHOPE „Stronger Together – Digital Literacy Guide” című kiadványa elsősorban gyermekeknek és fiataloknak szól, de a felnőttek számára is tartalmazhat új, hasznos információkat a tudatos médiahasználatról. A gyakorlati tanácsokat tartalmazó, könnyen érthető útmutató már magyar nyelven is elérhető az INHOPE nemzetközi szervezet honlapján, az NMHH jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline közreműködésével.

2025. június 25. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52