Mit terveznek szilveszterre a magyarok?
Kutatás az óévbúcsúztató tervekről

A hazai internetezők többsége nyugalmas szilvesztert tervez, ugyanakkor mintegy egyharmaduk bulizni és táncolni is szeretne – derült ki a Szallas.hu megbízásából az NRC által készített felmérésből. A bulizós programot tervezők közül a legtöbben csak otthon vagy ismerősnél köszöntik majd az újévet, 19 százalékuk egy szórakozóhelyen vagy valamilyen szilveszteri rendezvényen tölti az év utolsó estéjét, további 18 százalékuknak pedig mindkét programban lesz része.
Lesznek olyanok is, akik elutaznak szilveszterkor: az összes megkérdezett több mint egytizede tervezi így, közülük a legtöbben (85%) belföldön maradnának. Az útra kelők kétharmada ismerősöknél, barátoknál vagy rokonoknál alszik, egyharmaduk ugyanakkor valamilyen szálláshelyet keres. A 18-29 évesek a legaktívabbak, 20 százalékuk tölti otthonától távol a szilvesztert. Meglepő ugyanakkor, hogy a legkevésbé a 40-49 évesek hajlandóak kimozdulni, csupán 5 százalékuk tervez valamilyen utazást.
A fürdővárosok a legnépszerűbbek szilveszterkor
A felmérés szerint azok számára, akik hotelben szállnának meg, az ár a legfontosabb szempont a helyszín kiválasztásakor, emellett a szilveszteri program jellege és a wellness lehetőségek játszanak szerepet a döntésben. Utóbbival összecsengenek a Szallas.hu adatai, mely szerint a szilveszter éjszakára szóló foglalások top10-es listájában három fürdőváros is helyet kapott. Hajdúszoboszló vezeti a listát, míg az ötödik és hatodik helyeket Zalakaros, illetve Hévíz foglalja el. „A szilveszteri wellnessezés 2010-ben is hasonlóan népszerű volt: akkor az előbbi három fürdőváros mellett Miskolctapolca is bekerült a legnépszerűbb úti célok közé” – mondta el Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője. A dobogó második fokát mindkét évben a színes újévi programokat kínáló Budapest foglalta el, míg a tavalyi harmadik helyezett Sopront idén leszorította a dobogóról Eger városa.
A Szallas.hu statisztikái szerint a szilveszterre szóló foglalások átlagos értéke 84 730 forint, ami 4 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. „A foglalások értéke mellett a szálláshelytípusok összetétele sem mutat jelentős változást – emelte ki Varga Zoltán. – Továbbra is a háromcsillagos hotelek a legnépszerűbbek, a szilveszterre lekötött foglalások egyharmada szól ilyen típusú szálláshelyekre.” Az alacsonyabb árfekvésű kategóriákban figyelhető meg csupán némi átrendeződés: tavaly a második helyet a panziók, idén pedig az apartmanok szerezték meg a foglalások egyötödével.
Kapcsolódó cikkek
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.