Twitter-követők "elrablása" miatt perelnek egy férfit

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 29. 09:42

Tizenhétezer Twitter-követőjének "elrablása" miatt perelte be egy amerikai internetes cég az egyik volt alkalmazottját.

    Noah Kravitz eredetileg a Phonedog vállalat nevében írt bejegyzéseket a Twitteren. Amikor azonban otthagyta a céget csupán a felhasználónevét változtatta meg, és magával vitte a vállalat 17 ezer Twitter-követőjét. A mobiltelefonokkal kapcsolatos hírekre specializálódott cég szerint ez felhasználónként havi 2,50 dolláros (587 forint) veszteséget jelent a számára.
    Kravitz szerint azonban egykori munkáltatója megengedte, hogy továbbra is ezt a felhasználói fiókot használja, amennyiben "időről időre a vállalat nevében is ír bejegyzéseket". A 17 ezres követőtábort - amely időközben 22 ezresre duzzadt - maga Kravitz építette fel, aki négy évig dolgozott a cég bloggereként. Távozása után nyolc hónappal a Phonedog keresetet nyújtott be ellene, azzal az indokkal, hogy a fiók követőinek névsora valójában a vállalat ügyféllistája, amelynek felépítésébe "jelentős" energiát fektettek.


    Jogi szakértők szerint a Twitter felhasználói fiókok vállalati felügyelete rendkívül vitatott kérdés és a mostani eset kimenetele akár precedens értékű is lehet a jövőben. Barbara Cookson szellemi tulajdonra specializálódott brit ügyvéd szerint megfelelő "húzószemélyiség" nélkül nagyon nehéz egy átlagos vállalakozás számára, hogy internetes követőket toborozzon. "Erre csak az igazán erős márkák képesek" - idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala (www.bbc.co.uk).
    Mint Cookson hozzátette: nehéz pontosan meghatározni a Twitter-követők pénzügyi értéket, mivel nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy miért követnek egy bizonyos felhasználót. Másrészt az is kérdéses, hogy egy ilyen névsor mennyiben tekinthető levelezési listának. A szintén szellemi tulajdonra specializálódott Leigh Ellis szerint azonban a Phonedog vállalatnak jók az esélyei, mivel az eredeti felhasználói fiók a vállalat nevén futott. Emiatt pedig azzal lehet érvelni, hogy az twitterezők a vállalat és nem pedig a magánszemély iránti érdeklődésből követték a cég üzeneteit.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10