Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában
Az 513 millió főt is meghaladta a kínai internetezők száma 2011 végén - jelentette be hétfőn a kínai internet információs központ (CNNIC). Ez éves szinten 12,2 százalékos növekedést jelent, vagyis immár a teljes lakosság 38,3 százaléka kapcsolódik a kelet-ázsiai országban a világhálóra - áll a közleményben. Kína még így is jelentősen le van maradva az Egyesült Államoktól, ahol 78,2 százalékos az internet-penetráció, ugyanígy Dél-Koreától és Japántól is, ahol 77,3, valamint 75,5 százalék ez az arány. A CNNIC közleménye szerint a vidéki lakosság körében az elmúlt évben 8,6 százalékkal, 136 millióra nőtt a világhálóra kapcsolódók száma. Ugyanakkor az információs szakadék még mindig óriási: míg a pekingi lakosok több mint 70 százaléka rendelkezik netkapcsolattal, ez az arány a legszegényebb, dél-nyugat Kínában fekvő Kujcsou (Guizhou) tartományban mindössze 24,2 százalék. A kínai internetezők csaknem fele, mintegy 250 millió fő mikroblogolt 2011 végén, vagyis 2010-hez képest több mint négyszeresére nőtt a rövid üzenetek közélésére épülő szociális platformot használók száma. A két legnagyobb szolgáltató, a Sina és a Tencent 200-200 millióra teszi felhasználói számát. Okostelefonokon tavaly év végén már 356 millióan neteztek, 53 millióval többen mint az előző év végén.
Kapcsolódó cikkek
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell
- Botrány Pekingben, hiába várt a tömeg az iPhone 4S-re
- Újfajta szöveges képességek - Japán hangulat az iPhone-okon
- Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre
- Tavaly novemberben tovább nőtt a digitálistelevízió-előfizetések száma hazánkban
- Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában
- Aki számít, az fent van a Sinán, a "kínai Twitteren"
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.