Konzervatív-liberális vita a távközlési adatok tárolásáról a német kormányban
A Max Planck társaság büntetőjoggal foglalkozó kutatóintézetének (MPICC) csaknem 80 oldalas elemzése szerint nincsen közvetlen, egyértelmű összefüggés a telekommunikáció során keletkezett személyes kapcsolati adatok és a bűncselekmények felderítési aránya között. Az igazságügyi tárca, amelynek felkérésére a tanulmány készült, a saját álláspontja igazolását látja e megállapításban.
A belügyminisztérium viszont azokat a megjegyzéseket emelte ki a pénteken publikált elemzésből, amelyek szerint a vizsgálat eredménye csupán "pillanatfelvétel", nincs megbízható statisztikai adatbázis és hiányoznak a rendszeres vizsgálatok is ahhoz, hogy általános érvényű megállapításokra lehessen jutni. A tárca továbbá hangoztatta, hogy csak az adatok rögzítése és tárolása révén lehet azonosítani bűnözőket, akik élnek a távközlés adta lehetőségekkel, a jelenlegi szabályozási körülmények között viszont az esetek többségében sikertelen az erre irányuló próbálkozás, mert mire a hatóságok a szolgáltatókhoz fordulnak, az adatokat már régen törölték.
A csaknem két éve tartó vita egy alkotmánybírósági döntéssel kezdődött. A karlsruhei testület 2010 márciusában hatályon kívül helyzete a vonatkozó törvényt, amely felhatalmazta a hatóságokat az e-mail- és telefonforgalomból, valamint az internethasználatból származó adatok gyűjtésére, valamint tárolására hat hónapig. Az adatokat bűnüldözési célokra, valamint veszélyhelyzet elhárítása érdekében hívhatták le.
A törvény ellen több mint 35 ezer állampolgár nyújtott be keresetet az alkotmánybírósághoz, amely végül arra hivatkozva minősítette alkotmányellenesnek a 2008-ban elfogadott törvényt, hogy ellenkezik a távközlési titokhoz fűződő joggal.
Új törvényt azóta nem sikerült alkotni. A liberális FDP irányítása alatt álló igazságügyi minisztérium azt javasolja, hogy a vonatkozó adatokat csak konkrét gyanú esetén tárolják, a CDU/CSU pártszövetség szerint ennél szigorúbb szabályozásra van szükség.
Az ügy elhúzódásával Németország kötelességszegési eljárást kockáztat, mivel a vita hátráltatja a vonatkozó uniós irányelv átültetését a nemzeti jogba. Ugyanakkor a korábbi német szabályozáshoz hasonlóan az adatok hat hónapig tartó tárolását előíró brüsszeli irányelvet nem csak Berlin nem vette át, Svédország például kifejezetten tudatosan, elvi megfontolásból tagadta meg a direktíva átültetését, amiért évi 15 millió euró büntetést fizet. A stockholmi vezetés a bírságot "a szabadság ára" megnevezéssel illeti.
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Lenovo az IFA-n: amikor a laptop, a telefon és az AI összedolgozik
A Lenovo tovább bővítette a Qira AI képességeit, miközben bemutatta a Yoga, Idea és Think termékcsaládok, valamint a Motorola legújabb készülékeit és jövőbe mutató koncepcióit. A vállalat célja egy olyan technológiai ökoszisztéma kialakítása, amely személyesebb, intelligensebb és minden eddiginél szorosabban összekapcsolt élményt kínál.
A következő válságot még nem látjuk, de az AI segíthet felismerni az előjeleit
Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
Az MI után jön a szervezeti átalakulás – a Corvinus és az UNIQA ezt kutatja
A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási együttműködést indított annak feltárására, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.
Nem félnek tőle, használják: így alakítja át az MI a magyar egyetemisták mindennapjait
A Siemens Zrt. és az UNIside közös kutatása szerint a magyar egyetemisták körében szinte mindennapos az MI használata: a válaszadók 75,3 százaléka hetente, de inkább naponta többször is igénybe vesz valamilyen mesterségesintelligencia-eszközt. Ez jelentősen meghaladja a már munkába álltak körében mért arányt. A Gallup 2026 májusában készült felmérése szerint a munkavállalók mintegy fele használ MI-eszközöket, naponta azonban mindössze 15 százalékuk teszi ezt.
Okosabb töltés, egyszerűbb mindennapok – bemutatkozik az Anker új kínálata
Az Anker a berlini IFA kiállításon mutatta be új töltőkínálatát; a hat új termék túlmutat a puszta töltési sebességen, és olyan modelleket kínál, amelyek felismerik a csatlakoztatott eszközöket, az igényekhez igazítják az energiaátadást, valamint betekintést nyújtanak a felhasználóknak a töltési folyamat tényleges menetébe.

