Teleházak a figyelem középpontjában
A digitális szakadék áthidalása egyre nehezebb feladat, ráadásul ezen belül a nemek közötti szakadék is egyre nő. Az Európai Unió szerint a teleházak kiemelt szerepet játszanak a nők és a munkanélküli fiatalok társadalmi felzárkóztatásában. A teleházak munkájára hívja fel a figyelmet a Get Online Week 2012 kampány.

Tanulmányok mutatnak rá arra, hogy a fiatalok infokommunikációs készsége nem éri el azt a szintet, amelyet a munkahelyek egyre inkább megkövetelnek, az iskolai számítástechnikai oktatás pedig nem készíti fel kellően őket a munkaerőpiacra. A Telecentre-Europe azért, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára, egy online mérőeszközt fejlesztett ki (neve: Skillage), amely segíti a fiatalokat abban, hogy visszajelzést kapjanak készségeik szintjéről és megtapasztalják, hogy a modern munkahelyek milyen infokommunikációs követelményeket támasztanak velük szemben. A Skillage magyar nyelven is elérhető a www.skillage.eu honlapon.
A Telecentre-Europe célja idén az, hogy Európa-szerte legalább 25 ezer teleház munkatárs és 200 ezer teleház használó adjon jelt magáról egy egyszerű űrlap kitöltésével. Ehhez Magyarországról a kampány egy hete alatt 5000 visszajelzés szükséges! Meg tudjuk mutatni, teleházasok, hogy vagyunk ennyien?
http://counter.getonlineweek.eu/survey.php?language=Hungarian&country=Hungary
Kapcsolódó cikkek
- Többszörös rekord a IV. Profession Virtuális Állásbörzén
- Skillage: program fiatalok infokommunikációs készségének mérésére
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- A rugalmas munkavégzés összefügg a termelékenységgel
- Az átlagbér háromszorosát is megkereshetjük a magyar elektronikai ágazatban
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Boldog munkavállalók és az üzleti siker
- Létrejön a legnagyobb magyarországi álláskereső adatbázis
- Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor
- Európában 290 millió ember rekedt kívül az internetes hálózaton
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni
A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.
AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál
Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.
Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát
Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.
Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon
Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.
Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.