Vodafone: Befejeződött a szélessávú mobilhálózat fejlesztése
A Vodafone Magyarország befejezte szélessávú mobilinternet hálózatának modernizációját, s így a korábbi mintegy 640 település helyett több mint 2.400 településen, a lakosságot nézve az ország 90 százalékán érhető el a nagysebességű internet szolgáltatása.

Az elnök a sajtótájékoztató közben bejelentette, megkapták az engedélyt. A társaság 2.600 bázisállomást modernizált. Az új hálózat feleannyi energiát fogyaszt, mint a korábbi. Az új hálózat képes negyedik generációs szolgáltatásokra is, de ezeket majd a piaci igények függvényében vezeti be a Vodafone. A beruházás összegéről az elnök korábban elmondta, több tízmilliárd forintot költenek rá, s további 15 milliárd forintért vásároltak 2 megahertznyi 900-as frekvenciát az állami árverésen.
Az MTI piaci értesülései szerint a hálózatmodernizáció a frekvenciavásárlással együtt több mint 50 milliárd forintba kerül.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- mobilEST: teljes programkalauz mobilra
- A Vodafone jövő tavaszra befejezi teljes hálózatának megújítását
- Kifizette a frekvenciadíjat a negyedik mobilszolgáltató
- A GVH engedélyezte az új, negyedik mobilszolgáltató cég létrehozását
- Értékesítette a 26 gigahertzes frekvenciasávot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- Sony Xperia S: először a Vodafone-nál
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Még vonzóbbak a Blackberry-k a Vodafone-nál
- Ötödével nőhet a mobilnetezők száma Magyarországon az idén
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja
Az Unitree Robotics hivatalos közép-európai márkaképviseleténél januártól a magyar piacon is elérhető az Unitree G1 AI támogatású emberszabású robot. A tavasszal bejelentett eszköz fontos fordulópontot jelenthet a humanoid robotok tömeges elterjedésének előmozdításában, mivel most először kapható tömeggyártásban előállított, bárki számára megvásárolható, valós méretű humanoid.
Rekordárbevételt ért el az LG 2024-ben
Közzétette 2024-es pénzügyi eredményeit az LG Electronics (LG): a dél-koreai vállalat a története legnagyobbjának számító 87,73 ezer milliárd von (62,89 milliárd dollár) konszolidált bevétel mellett 3,42 ezer milliárd von (2,45 milliárd dollár) üzemi nyereséget ért el.
9 év után új elnök az IAB Hungary élén
Új elnököt és elnökséget választott a 2025-2027-es ciklusra a digitális hirdetési piac legnagyobb hazai szakmai szervezete, az IAB Hungary.
A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8%-uk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány – különösen a nemzetközi trendek tükrében – nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével csaknem 800 webáruház körében végzett kutatást a retail média jelenlegi helyzetéről.
A Continental új technológiája látványos módon jelenít meg tartalmakat a járművek oldalablakain
A Continental először mutatja be ablakvetítési megoldását a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show-on (CES), 2025. január 7. és 10. között. A technológiának köszönhetően a tulajdonosok tartalmakat vetíthetnek ki az autójuk hátsó oldalablakaira, amelyek így kívülről is láthatóvá válnak.