Startra kész az első magyar intelligens ügyfélszolgálat!

forrás Prim Online, 2012. június 7. 17:21

A Monspeech megvalósulása kiváló példa az infokommunikációs szakma KKV résztvevői és a magyar kutatói szféra példa értékű együttműködésére, amelynek lehetőségét a GOP-2011.1.1.1-09/1-2009-0068 pályázat biztosította. A kooperációnak köszönhetően sokrétű és valós idejű ügyfélkiszolgálás válik elérhetővé, kiaknázhatók az előfizetőkkel bonyolított telefonhívások, tovább javítható az ügyintézés módja és az ügyfelek elégedettsége. A projekt összköltsége 336 millió Ft volt, amelyből a vissza nem térítendő támogatás aránya 65%, vagyis 218,4 millió Ft. A MONTANA önrésze 117,6 millió Ft tett ki.

A projekt a MONTANA vezetésével, az MTA Nyelvtudományi Intézet, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, THINKTech Kutatási Központ és az AITIA International Informatikai Zrt. kutatóiból, fejlesztőiből álló konzorcium és a Vodafone szakembereinek bevonásával valósult meg. Az „Intelligens ügyfélszolgálat” rendszer a magyar nyelvű folyamatos beszéd felismerésre, automatikus írott szöveggé alakítására és az ebben való tartalom alapú, szemantikus keresésre épül.



„ A Vodafone-nál mindig is kiemelten kezeltük ügyfeleinket, hiszen az ő elégedettségük a legfontosabb számunkra. Az általunk nyújtott kiemelkedő, páratlan ügyfélélménynek köszönhetően az elmúlt években több díjjal is elismerték ügyfélszolgálatunk munkáját, így örömmel biztosítottuk hangfelvételeinket az intelligens ügyfélszolgálati rendszer kifejlesztéséhez. Biztosak vagyunk abban, hogy ezzel az új, innovatív megoldással az ügyfelek még elégedettebbek lesznek, a diszpécserek, telefonos ügyfélszolgálati dolgozók munkája könnyebbé és hatékonyabbá válik, és ezáltal hosszú távon a vállalatok pozitív megítélése még tovább erősíthető.” – mondta el dr. Beck György, a Vodafone elnöke.

A magyar nyelvtan meglehetősen egyedi, ezért ha csak a felismerésre koncentrálunk, már akkor is igen sokrétű és komplex problémahalmazzal kell foglalkoznunk. Nem beszélve a tömeges beszédfelismerés számos egyéb problematikájáról, mint háttérzajok, beszédhibák, akcentusok, helytelen intonációk, stb., amelyek ellenére az elmondott szöveget a rendszer igen magas szintű – 83%-os - pontossággal írott szöveggé alakítja át. Ebben szövegbányász technológia tartalom alapján megkeresi az elmondottakhoz kapcsolódó releváns válaszokat.

A hangfelvételekből automatikusan készülő leiratokban lehetőség nyílik a minőségi, tartalom alapú keresésre, amelyek több módon is megvalósíthatók:

·        Valós idejű ún. real-time keresés – ebben az esetben az automatikusan készülő leiratban a lejegyzéssel párhuzamosan, valós időben történik a keresés à a keresés eredményei megjelennek a képernyőn. Több érintett téma, vagy probléma esetén az ügyfélszolgálati dolgozó legördülő mezőből választhatja ki a megfelelő válaszokat. A releváns válaszok megadása érdekében a rendszer több adatforrásban keres egyidejűleg.

·        Utólagos elemzések –az automatikusan lejegyzett hanganyagok esetén a teljes adatbázisban történik a szövegbányászat technológiával a tartalomkeresés, mely segítségével a nagy komplexitású, tetszőlegesen összeállítható statisztikák, kiértékelések állíthatók elő, akár automatikusan is. Például egy ügyfélszolgálat több heti lejegyzett anyagaiból kiszűrhető, hogy vannak-e korosztályokra specializált kérdések, probléma bejelentések, vagy egy adott szolgáltatási csomag, vagy eszközzel kapcsolatosan milyen általános panaszok, észrevételek kerülnek bejelentésre.

A MonSpeech rendszer szemantikus kereséseit az alábbi rendszerfunkciók segítik:

·         Taxonómiák
·         Szaknyelvi szinonimaszótár, kulcs kifejezés gyűjtemény
·         Automatikus adatkinyerési szabályok (entitás felismerés)

A rendszer integrálódik és ráépül az Infovadász, szövegbányászati megoldás segítségével a kijelölt adatforrásokra.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő technológiai újításai a Neumann János Kárpát-medencei Versenyen

A Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között idén olyan innovációk szerepelnek, mint onkológiában alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó robotok, hulladékszűrő gépek és mindennapi életet segítő mobilalkalmazások. A több mint 40 éves múlttal rendelkező szekszárdi diákversenyen az általános és középiskolás diákok startup-szerű formában mérhetik össze tudásukat.

2025. március 26. 20:57

A Sony legújabb fülhallgatója prémium hangzással és intelligens funkciókkal érkezik

A Sony bemutatta legújabb WF-C710N Truly Wireless zajszűrős fülhallgatóját, amely a márka fejlett zajszűrő technológiáját ötvözi hosszú akkumulátor-élettartammal és tisztább hívásminőséggel. A stílusos és kompakt WF-C710N kiváló hangzást nyújt, modern színekben és felhasználóbarát funkciókkal, így minden igényt kielégít elérhető áron.

2025. március 26. 19:38

Kiemelkedő újságírók és tartalomkészítők munkáját díjazta a Siemens

Az idei Siemens Media Award pályázatok középpontjában a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei álltak. A díjátadót 2025. március 25-én este tartották, ahol kiemelkedő technológiai újságírók és tartalomkészítők munkáját ismerték el.

2025. március 26. 17:53

Stratégiai megoldások és kihívások a KKV Summit 2025 konferencián

Május 7-én ismét megrendezésre kerül a magyar középvállalkozások egyik legfontosabb éves eseménye, a KKV Summit 2025 konferencia. A rendezvény a budapesti Mol Campusból kerül megrendezésre, ahol a hazai gazdaság vezető szereplői, sikeres vállalatvezetők és szakértők osztják meg tapasztalataikat a vállalkozásokat érintő legnagyobb kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól.

2025. március 26. 16:15

Kibontó 2.0: Podcastok, vodcastok és a jövő kommunikációja a Yettelnél

A Kibontó új arculattal tér vissza: a Yettel népszerű videósorozata mostantól podcast formátumban is elérhető. A március 26-án induló első epizód már a mobilszolgáltató saját stúdiójában készült. A nézők és hallgatók betekintést nyerhetnek a technológiai trendekbe, üzleti megoldásokba, és megismerhetik a fejlesztések kulisszatitkait is.

2025. március 26. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29