"Okoskutak" javíthatják a vízellátást Afrikában

MTI Sajtóadatbank, 2012. június 10. 10:33

A mobiltelefonoknak köszönhetően Afrika-szerte javulhat a vízellátás az isten háta mögötti településeken. A nyomós kutakba épített érzékelő ugyanis mobilra küldött üzenettel tájékoztatja a szakembereket a kutak állapotáról.

Százmilliók függnek a pumpás kutak által szolgáltatott víztől az afrikai kontinensen. A becslések szerint azonban a kutak harmada bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot, és ha ez egy távoli vidéken történik, akár egy hónapba is telhet a javítás.

A BBC online hírszolgáltató egy új brit eljárásról adott hírt, amelynek segítségével megoldható a súlyos probléma. Az Oxford Egyetem kutatóinak az adta az ötletet, hogy az utóbbi években hatalmas fejlődés ment végbe az afrikai mobilhálózat terén. A statisztika szerint a Szaharától délre eső országokban többen rendelkeznek mobiltelefonnal, mint amennyien jó minőségű vízhez jutnak. A kutatók tehát egy olyan rendszert dolgoztak ki, amelynek révén a pumpás kutakba épített érzékelő pontos adatokat küld a kút állapotáról egy központba. Ily módon nyomban észlelhető a meghibásodás, és jelentősen lerövidülhet a javítás.

Az elkövetkező egy hónapban Kenya 70 falujában alakítják "okoskúttá" a helyi pumpás kutat az érzékelő beépítésével. A kísérletet a brit Nemzetközi Fejlesztési Hivatal (DfID) finanszírozza.

 

Mint az oxfordi kutatók vezetője, Rob Hope elmondta: azt célozták meg, hogy a hibákat 24 óra alatt ki lehessen javítani. A lerobbanás oka ugyanis nyolcvan százalékban valami apróbb hiba, például a tömítést kell kicserélni, amit egy szerelő a helyszínen könnyen megoldhat - tette hozzá. Hope arról is beszámolt, hogy végső soron odáig akarnak eljutni, hogy előre meg lehessen látni a hibát, és azt még az előtt orvosolni lehessen, mielőtt a kút felmondaná a szolgálatot - írta a bbc.co.uk.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Black Friday a Viberen: kisvállalkozások nagy lehetősége

A Black Friday ma már nem csak a nagy márkákról szól. Kisvállalkozóként vagy szabadúszóként – legyen szó fodrászról, autószerelőről, kézműves ékszerkészítőről, tanácsadóról, pékségről vagy butik tulajdonosáról – ez az időszak remek alkalmat kínál új ügyfelek elérésére, az értékesítés növelésére és a meglévő vevőkörrel való kapcsolat elmélyítésére.

2025. november 17. 18:52

ABB: Megbízható energiaellátás a jövő hidrogénprojektjeihez

Az ABB a Hydrogen Technology Expo kiállításon mutatta be a HyQ PCI880 nevű, új generációs tápegységét, amelyet csúcsteljesítményű IGBT-technológiára építettek a hatékonyság és a megbízhatóság növelése érdekében.

2025. november 17. 17:13

Európa legjobb startupjai Budapesten mutatkoznak be

Európa leginnovatívabb fiatal vállalkozói találkoznak november 25-én Budapesten az EIT Innovation Awards 2025 eseményen. A megmérettetésen a 908 jelentkező közül kiválasztott 42 ígéretes startup mérheti össze tudását hét kategóriában, az egyenként 10 000 eurós fődíjért.

2025. november 17. 13:55

Black Friday 2025: Ár, minőség és márka a döntések mögött

Az év legintenzívebb kiskereskedelmi időszakában, a Black Friday közeledtével különösen aktuális egy friss kutatás, amely feltárja, milyen szempontok alapján választanak technológiai termékeket a tudatos vásárlók. Bár sokan elsősorban az elektronikai eszközök kedvezményei miatt várják az akciókat, a döntési folyamat ennél jóval összetettebb. A felmérés szerint három tényező számít igazán: a kedvező ár, a bizonyított minőség és a megbízható márkahírnév.

2025. november 17. 12:07

Tovább szárnyal az AutoWallis: 353 milliárd forintra nőtt az árbevétel

Az AutoWallis a harmadik negyedévben is erős teljesítményt nyújtott: a vállalatcsoport árbevétele 21 százalékkal nőtt, így elérte a 353 milliárd forintot a régió 17 országában. A bevétel 67 százaléka külföldi piacokról származott, amit az akvizíciók és az organikus növekedés egyaránt támogatott. Mindhárom üzletág pozitív eredményt ért el: a Kiskereskedelmi Üzletág forgalma 43 százalékkal emelkedett, a Mobilitási Szolgáltatásoké 21, a Nagykereskedelmi Üzletágé pedig 4 százalékkal bővült. A társaság 12,6 milliárd forintos EBITDA-ja megfelel az elvárásoknak, és stabil alapot teremt a növekedési stratégia folytatásához.

2025. november 17. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A hackerek már nem betörnek – egyszerűen belépnek

2025. november 17. 15:36

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35