Autodesk Design Suite 2013 termékcsalád és új felhő alapú Autodesk 360

forrás Prim Online, 2012. június 11. 11:21

Az Autodesk 2012. június 5-én a hazai felhasználók számára színvonalas szakmai rendezvény keretén belül mutatta be, a célirányosan, az egyes szakterületekre fejlesztett  Autodesk Design Suite 2013 termékcsaládot és az új felhő alapú Autodesk 360 szolgáltatást. A rendezvény színvonalát emelte a kiváló szakembereket felsorakoztató Autodesk viszonteladó partnerek, a Canon, a Fujitsu, a HP valamint az Oracle részvétele is.

A rendezvénynek helyet adó RaM Colosseum kiváló adottságait kihasználva méltó helyszíne volt a szakmai eseménynek, ahol a több mint 350 látogató számos hazai ügyfél-referencián keresztül megismerhette az Autodesk termékek által nyújtott tervezési megoldásokat a térinformatika, magasépítési, építőmérnöki, gépipari és általános tervezési területeken. A rendezvény háziasszonyi szerepére Jaksity Katát kérte fel az Autodesk, aki üde színfolt volt a színpadon, de ugyanakkor magabiztosan irányította a mérnököket és szakembereket. A rendezvényen, a sok fontos szakmai információ elhangzása mellett egy kis lazításra is sor került, erről Harsányi Levente gondoskodott, rövid stand-up előadás formájában.


A rendezvény első felében az Autodesk által delegált termékmenedzserek előadásain keresztül az érdeklődők betekintést kaphattak a koncepcionális tervezés rejtelmeibe, hogy hogyan juthatnak el az ötleteiktől a terveik megvalósításáig. Megismerkedhettek az új, felhő alapú Autodesk 360 szolgáltatással, amely lehetővé teszi a tervezési adatok és a számítási szolgáltatások felhőbe történő kiterjesztését, így megszűnik a helyhez kötöttség ezáltal megnövekedik a számítási kapacitás. A mérnökök, feladataik elvégzéséhez bármikor és bárhol hozzáférhetnek adataikhoz, az Autodesk mobil alkalmazásai és szolgáltatásai segítségével. Szintén bejelentésre került az Autodesk PLM 360 megoldása, mely megreformálja az eddig ismert Termék Életciklus Kezelő megoldásokat. Egy egyszerűen konfigurálható, embercentrikus megoldást biztosít bárkinek, bárhol és bármikor, felhő alapon.

 

Az előadások szakterületenkénti megosztásban, kisebb szekciókra bontva folytatódtak, ahol először még a térinformatikai, magasépítési és építőmérnöki közös szekcióban Varga Illés Levente, az ÉTDR projekt szakmai vezetője az építésügyben lévő e-közigazgatási eljárásokról tartott előadást, majd Barkóczi Zsolt, a VÁTI Kft. igazgatója számolt be az e-Közmű projektjükről.


Ezalatt a gépipari szekcióban Kovács Pál a HYEXX Kft. ügyvezetője tartott előadást a célgéptervezési projektekről, majd a Metál Kft. tervezője, Bögyös Ferenc tartott bemutatót a bányagépek hatékony tervezéséről.


Az ebédszünet kiváló lehetőséget biztosított a látogatók számára, hogy szakmai kérdéseikre, személyre szabott igényeikre az Autodesk viszonteladó partnereken keresztül válaszokat kapjanak, találkozzanak a saját szakterületükön jeleskedő kollégákkal és személyesen is meggyőződjenek az Autodesk Design Suite 2013 termékcsalád újdonságaival. A szoftver technológiákat kiegészítő megoldásszállítók szintén komoly érdeklődést tapasztalhattak a számítástechnikai, nyomtatási termékeik iránt.


Az ebédszünetet követően az építőmérnöki szekció előadásait három kiváló szakember tartotta: Kocsi Endre Gábor az ERBO-Plan Kft. informatikus tervezője beszélt Sződliget község árvízvédelmi tervezéséről, a COWI Magyarország Kft-től Szita Lajos az AutoCAD Civil 3D szoftver alkalmazás során szerzett tervezési tapasztalataikról, majd az UNITEF'83 Zrt. főtervezője, Bejek Miklós szintén az AutoCAD Civil 3D gyakorlati felhasználásáról tartott előadást.


Ezalatt a magasépítési szekcióban 5 kiváló mérnökiroda munkatársa mutatta be megvalósult projektjeit, amelyeknél minden esetben az Autodesk magasépítési megoldásaival dolgoztak. A Finta és Társai Építész Stúdió Kft. szakembere Szabó Tamás János az oroszlányi ZENON Oktatási Központ építési projektjét mutatta be, majd Tiba János és Király Zoltán építészek a Váci Greens irodaház projektjét ismertette. A TM Janeda Kft. két kiváló munkatársa Völgyesi Erzsébet és Volkai János néhány nagyobb projekten keresztül bemutatta, hogy a cégük a szerkezettervezés területen hogyan használják a Revit szoftvert. Farkas Pál az Organica Zrt. főmérnöke a Revit technológiai és épületgépészeti alkalmazásáról beszélt, néhány megvalósult projekt alapján. Végül Molnár Balázs, a Stúdió In-ex Kft. építésze beszélt a Szentföldön, Mekkában végzett építészeti projektjeikről, melyben a különleges és nagyszabású megoldások megismerésén túl, a mekkai zarándoklat rejtelmeibe is bepillantást nyerhettünk.


A gépipari szekcióban is igazi referencia előadásokat hallgathattak végig az érdeklődők. A délutáni szekciót az Autodesk Electrical megoldásával nyitották, majd az MSK Hungary Gépgyártó Bt. konstruktőrétől Székely Istvántól betekintést kaptak az Autodesk gépipari megoldásainak felhasználásáról a csomagolóipari berendezések tervezése és gyártása során, majd  3D nyomtatás tervezési és kivitelezési rejtelmeiről szóló előadások következtek.


Természetesen, külön szekcióban folytak a térinformatikai előadások is, ahol a sorozatot Süveg László az Alba Geotrade Zrt. munkatársa nyitotta városüzemeltetési projektjük bemutatásával, akit az ÉTV Kft. informatikai vezetője Hajdú Gábor követett a vízközmű-nyilvántartási munkáik ismertetésével. A szakmai közönség számára igazi csemege volt a Kecskemét Megyei Jogú Város térinformatikai rendszerének bemutatása is, amelyet az Állami Autópálya Kezelő Zrt. térinformatikai munkatársa Marjai György folytatott az Állami Autópálya Kezelő Digitális Törzskönyv projektjének ismertetésével. Végül a szekció zárásaként az esemény egyik kiemelt partnerének előadása hangzott el, az Oracle térinformatikai megoldásairól.


A rendezvény zárásaként az érdeklődők Harsányi Levente által kommentált videó összefoglalót láthattak a nap eseményeiről, majd kisorsolásra kerültek a szponzorok által felajánlott díjak is.


Az esemény összegzése

Az Autodesk megoldásai évek óta segítik  a hazai vállalkozásokat a dinamikus és sikeres mérnöki munkában, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben projektjeik versenyképesebbek lehessenek. Az eseményen bemutatott Autodesk 2013 termékek az Autodesk 360 platformon elérhetővé teszik az ügyfelek számára a felhő-alapú, nagyobb kapacitású számítási támogatást, és számos egyéb szolgáltatást. A bemutatott megoldások, hazai ügyfél-referenciák újabb ékes bizonyítékai annak, hogy a vállalat méltán vált vezetővé a mérnöki tervezői megoldások terén is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon

Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.

2025. március 19. 12:40

A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig

A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.

2025. március 19. 09:59

Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai

A Magyar Telekom kutatása szerint a magyar háztartásokban átlagosan 1,7 darab, összesen mintegy 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található, amelyek leginkább a fiókok mélyén rejtőznek. Az aktívan használt mobilkészülékek átlagos kora 2,8 év, és ezek 11%-a már korábban használt vagy felújított állapotban került jelenlegi tulajdonosaikhoz. A Recommerce, egy mobiltelefonok körforgását támogató európai cég adatai szerint a magyarok 41%-a nyitott arra, hogy megbízható forrásból származó felújított készüléket vásároljon. A Telekom a körforgásos gazdaság elveit követve lehetőséget biztosít arra, hogy a régi, használhatatlan készülékeket újrahasznosítás céljából leadják, a működőképeseket értékesítsék, illetve felújított készülékeket vásároljanak.

2025. március 19. 09:58

A Samsung bemutatja legújabb AI-megoldásait a World of Samsung eseményen

A Samsung, mint az összekapcsolt eszközélmények éllovasa, március 18-tól Frankfurtban, Németországban rendezi meg a World of Samsung eseményt. A rendezvény keretében bemutatkoznak a vállalat legújabb, mesterséges intelligencia által vezérelt fejlesztései. A Samsung televíziós, audiotechnikai, okosotthon-, gaming-, mobil- és digitális eszközei révén demonstrálja, hogyan válhat a technológia a mindennapok gördülékeny és támogató társává a mesterséges intelligencia segítségével.

2025. március 18. 20:45

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06