Az AFP elindította az első nyilvános Twitter-elemző honlapot
A világ négyezer legbefolyásosabb twitterezőjének tevékenységét elemző honlapot indított csütörtökön az AFP. A mikroblogra felkerülő üzenetek azonnali szűrésével és összehasonlításával a francia hírügynökség munkatársai által létrehozott internetes eszköz naprakész információkkal szolgál a "digitális diplomácia" tevékenységről.
Az új koncepciót európai és közel-keleti nagykövetségeken, valamint az amerikai külügyminisztériumban, ahol egy 150 fős csapat dolgozik az amerikai diplomácia Twitter-stratégiáján, nagy sikerrel tesztelték. Az e-diplomácia azt tükrözi vissza, hogy az államok és a civil társadalmak hogyan használják a közösségi oldalakat a külpolitikai céljaik eléréshez és a véleményformáláshoz - magyarázta.
A világon jelenleg 450 millióan twittereznek, és napi 200 millió üzenetet küldenek. Ebből az új honlapon jelenleg 4200 rendszeresen twitterező befolyásos személy (állam- és kormányfők, diplomaták, nagykövetek, emberi jogi aktivisták, véleményformálók, nemzetközi szervezetek, lobbisták, hackerek) üzenetei jelennek meg országokra lebontva.
Az AFP munkatársai úgy döntöttek, hogy illegális fegyveres és terrorszervezetek (tálibok, csecsenek, FARC) mikroblogos üzeneteit is kategorizálják, de azokat folyamatosan szűrik és az AFP szakértői kommentárokkal látják el a honlapon.
"Ez az első eszköz, amelyen a tweetek szökőárjából a legbefolyásosabbak üzenetei egyetlen, mindenki számára elérhető honlapon összegyűjtve azonnal elérhetők" - mondta a bemutatón Emmanuel Hoog, az AFP elnök-vezérigazgatója.
Az oldalon különböző keresőprogramok működnek: vizsgálható, hogy ki küldi a legtöbb üzenetet, kinek az üzeneteire válaszolnak a leggyakrabban, kit követnek a legtöbben, ki kinek az üzeneteire reagál, vagy mi a legfőbb napi téma a Twitteren a befolyásos emberek között. A Google fordítóprogramjainak beépítésével a japán vagy a kínai üzenetek is azonnal érhetővé válnak angolul és franciául.
"Az E-diplomacy célja, hogy hozzájáruljon a hírek jobb megértéséhez, az információk jobb kiválasztásához és elemzéséhez" - hangsúlyozta az AFP vezetője. "Az AFP világhírügynökség: a nagy zűrzavarban mi biztosítjuk a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy kirajzolódjanak a képek. Nem nekünk kell azokat értelmezni, de kulcsot adunk a megértéshez" - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a honlap félévig ingyenesen hozzáférhető lesz, azt követően dönt az AFP arról, hogy előfizetőssé teszi-e azt a szakmai felhasználóknak vagy a nagyközönség számára is elérhető eszköz marad.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- Google: "riasztóan" nő a kormányzati igény az internet cenzúrázására
- Újraindult a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja
- Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Szalai Annamária: gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés
- A jövő újságíróinak szervez miniworkshopot a Telenor
- Az első magyar facebookos hírolvasóval rukkolt elő a Hír24
- A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary
- A pornográf internetes tartalmak szigorítását tervezi Nagy-Britannia
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban
Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is.
Techóriások özönlöttek a Városligetbe
Az AI Summit 2024 grandiózus eseményként vonzotta a mesterséges intelligencia iránt érdeklődőket a Városligetbe szeptember 9-én és 10-én. Az Indamedia kiadó által szervezett konferenciára a jegyek már az indulást megelőző napokban elfogytak – a rendezvény két napjára közel 3000-ren léptek be. Itt az AI-t gyakorlatilag minden aspektusból megközelítették, és olyan nemzetközi technológiai nagyágyúk is képviseltették magukat, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, de még a Financial Times is.
Belföldön az elmúlt 2 évben megduplázódott a nyári adatforgalom
A Yettel összesített adatok alapján folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. Most a szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat, érdekes megállapításokat nyerve az adatokból.
Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion
Magyarország egyik vezető fintech vállalata, a Barion, jelentős frissítéseket vezetett be fizetési rendszerében, amelyek még jobb vásárlói és felhasználói élményt biztosítanak. A jelenleg 17 000 e-kereskedelmi partnert és 500 000 felhasználót kiszolgáló, adatvezérelt online fizetési megoldásokat nyújtó magyar cég modern és letisztult designnal, új biztonsági funkciókkal és egyszerűsített navigációval teszi még könnyebbé a fizetési folyamatot a vásárlók számára.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa.