Lesz VOLT!

forrás Prim Online, 2012. június 22. 17:00

A korábbi hírekkel ellentétben minden akadály elhárult a VOLT Fesztivál megrendezése elől. Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseményánek keddi indulásához minden engedély rendelkezésre áll.

Mint ismeretes, a regionális környezetvédelmi felügyelőség szerdán váratlanul elutasító határozatot hozott a 2012-es VOLT Fesztivál helyszínére vonatkozóan. A szervezőket meglepetésként érte a döntés, ugyanis az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő VOLT-nak 10 éve ugyanez a helyszíne, 2011-ben ugyanitt, ugyanezekkel a feltételekkel tartottak fesztivált, akkor a hivatal megadta az engedélyt. Idén a kérelmet időben beadták, a helyszínen felépülő színpadok és más objektumok elrendezésére vonatkozóan pedig semmilyen változás nem történt tavaly óta.

A VOLT Fesztivál Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseménye, amelyre tavaly százezer vendég érkezett Sopronba. A Magyar Turizmus Zrt. nemrég “Kiemelt turisztikai esemény” címet adományozott a rendezvénynek.

“A VOLT 19 éve alatt a mostani volt az első alkalom, amikor egyetlen napra azt gondolhatta a közönségünk, hogy veszélybe kerül a fesztivál megrendezése. Ez számunkra nagy kárt jelenthet, hiszen a hazai és külföldi vendégeink ilyenkor hamar elbizonytalanodhatnak. A VOLT mellett álló védnökeink – Dr. Molnár Ágnes államtitkár, országgyűlési képviselő, Dr. Szájer József, EP-képviselő és Dr. Fodor Tamás polgármester – az elmúlt 48 órában velünk együtt sokat dolgoztak annak érdekében, hogy megoldást találjunk erre a kérdésre. A 20. VOLT Fesztivál előtt 4 nappal jó érzés azt látni, hogy számukra és Sopron vezetése számára is kiemelten fontos ez az esemény.” – nyilatkozta Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapítói.

A 20. VOLT Fesztivál 26-án, kedden egy nagyszabású, ünnepi gálaműsorral nyitja meg kapuit. Az idén ötnapos programban irodalmi, képzőművészeti, környezetvédelmi, gasztronómiai és más kulturális programok mellett fellép többek között Skrillex, a Faith No More, a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Simple Plan, a Röyksopp, a Chase and Status, és egy év koncertszünet után itt lép először színpadra Ákos is. A szervezők százezer vendéget várnak Sopronba.



 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy magyar srác filmje a világ legjobb autós diákfilmje lett

Varga Sébastien, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) frissen végzett second unit rendező szakos hallgatója elnyerte a Nemzetközi Motor Filmdíj (International Motor Film Awards – IMFA) Legjobb Diákfilm kategóriájának fődíját.

2025. október 14. 21:07

Flipperőrület a Ráday utcában – Európa legjobbjai Budapesten mérik össze tudásukat

Idén októberben a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja: a Game Galaxy ad otthont a Hungarian Pinball Opennek (HPO), ahol mintegy 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelkedő játékosok mérik össze tudásukat. Az idei verseny különlegessége a női mezőny megmérettetése. A nevezési helyek gyorsan beteltek, de az események az érdeklődők számára online is követhetők lesznek.

2025. október 12. 15:17

A daltól az algoritmusig: a magyar zenetörténet újragondolva

Hatvan évvel ezelőtt két fiatal alkotó, Szörényi Levente és Bródy János, új hullámra kapcsolta az országot: megszületett a beat, és vele együtt egy generáció saját hangja. Az Artisjus kiadásában megjelenő Dalszerző Bookazin ezt a pillanatot idézi fel, miközben továbbgondolja annak hatását. Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig – a kiadvány több mint száz év magyar zenetörténetét sűríti, és arra keresi a választ, mi tartja életben a dalt a technológia korában. Az archív és kortárs fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány a dalszerzők napjára, október 8-ára jelenik meg.

2025. október 7. 21:07

Ikarus-legendák az Aeroparkban: két nap, 100 busz, rengeteg élmény!

Hamarosan ismét eljön az a két nap, amikor nem csupán a történelmi repülőgépek kerülnek a reflektorfénybe az Aeroparkban. Október 4-én és 5-én közel 100 Ikarus autóbusz – köztük klasszikus oldtimerek és ritkaságnak számító modellek – várja a látogatókat. A program részeként élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás és különleges motorindítások is lesznek, mindez a legendás magyar márka előtt tisztelegve.

2025. október 2. 20:33

80 éve született az első számítógép

 Ha csak egy dolog fejlődésére vagy kíváncsi az elmúlt 80 évből, legyen vizsgálódásod tárgya az informatika! Mindent megmutat.

2025. szeptember 2. 22:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ünnepi akciók vagy csapdák: a leggyakoribb online átverések karácsony előtt – figyelmeztet az ESET

2025. december 11. 13:22

Mit kerestünk 2025-ben? – Megérkezett a Google éves toplistája

2025. december 8. 18:14

A jövő motorjai: innovatív vállalkozók és fiatal vezetők a reflektorfényben

2025. december 4. 09:56

Digitális Érettségi Jelentés: miért nem használják ki a kisvállalkozások az AI-t?

2025. december 1. 14:57