Roham az utolsó akciós Hegy’ belépőkért
Hosszú, tömött sorokban kígyóznak a Hegyalja fanatikusai Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben, a kijelölt jegyirodák előtt: mindenki az utolsó lehetőséget akarja megragadni, hogy övé lehessen egy, a városonként mindössze 999 darabos Hegy’ bérlet készletből, amit már jelentősen megcsapoltak a megzenésített nyaralásra vágyók. Így már csak pár utolsó kedvezményes belépő vár a szerencsés vásárlókra, akik időben érkeznek. Akiknek már sikerült beszerezniük a jegyüket, így nyilatkoztak: „Eddig a vizsgákra készültem, nem volt időm a bérletemet intézni, szerencse, hogy ezt a 999-es bérletakciót még éppen elcsíptük” – mondta egy huszonéves fiú, a jegyirodából kilépve. „A barátnőmnek és magamnak vettem bérletet. A barátaimnak már rég megvan a belépőjük, untam már, hogy minden nap azt hallgattam, hogy intézzem már, mert el fog fogyni. Majdnem le is csúsztam róla, de végre megvan, idén Parov Stelarral, az Enter Shikarival és Everlasttal nyaralunk Tokajban. Már csak egy hét.”
A szuperakciós belépőkért nem véletlenül nagy a küzdelem, hiszen mindenki szeretné élőben látni a poplegenda Alphaville-t, a Stereo MCs-t, a fémvilág legdögösebb énekesnőjét kiállító Arch Enemy-t, a Sonata Arctica-t, a Biohazardot, a kanadai rockoroszlán Danko Jonest, és a hazai legjobbakat, köztük a különleges, Big Band Special programmal érkező Kowalsky meg a Vegát, a Csík Zenekart, a 30Y-t, az Irie Maffiát, és a többieket, akiket felsorolni hosszadalmas lenne, hiszen több mint 200 fellépő bulizik majd az idei Hegy’en.
A 999-es Hegy’ Bérlet Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán elérhető, amíg a 999 darabos készlet tart. Az akcióban résztvevő jegyértékesítési pontok a Hegyalja Fesztivál weboldalán, a Jegyek menüpontban találhatók.
A Hegy’ 999 akcióban résztvevő jegyértékesítők
Nyíregyháza
Ticket Line Jegyiroda (Szabolcsi Tamás) | Nyíregyháza, Szarvas u. 1-3., 9 emelet | +3670892913 | www.ticketline.hu | H-P: 09:00-17:00
Debrecen
Rock-Ness | Debrecen, Vár u.10/c | +3652314690 | H-P: 09:00-17:00
Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. | Debrecen, Simonffy u. 21. | +52532670 | H-P 10:00-18:00
Miskolc
Hun-Travel Utazási Iroda | Miskolc, Széchenyi u. 84. | +364642890 | huntravel@gmail.com | H-P: 09:00-18.00, Sz: 09:30-13:00
Kapcsolódó cikkek
- Láncmasszázs-rekord született a Soundon
- 50 százalékos vonatkedvezménnyel a Balaton Soundra
- Óriáscsúszda és 4G mobilnet várja a fesztiválozókat Zamárdiban
- Elfogytak a bérletek a Soundra, már csak napijegyek válthatók
- Zuhanyozz száz csajjal Tokajban!
- Láncmasszázs rekordkísérlet a Balaton Soundon
- Hegyalja: Színház, túra, Hegy’ről a Völgybe
- Sziget - Óbuda több projekttel kapcsolódik a fesztiválhoz
- Burn Studios Frame Array: Hangorgia és fényvarázs a Soundon
- VOLT Fesztivál: 95 ezren mentek el Sopronba
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Napelemes kamera és előfizetés nélküli AI: nagyot lépett előre a Reolink
A globális okosotthon-biztonsági márka, a Reolink, az IFA Berlin 2026 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit. A vállalat újdonságai között szerepel az új OMVI 2i Ultra kamera, a ReoNeura AI-platform továbbfejlesztett képességei, valamint a Reolink okosotthon-ökoszisztémájának új funkciói.
Az AutoWallis Ausztriába és Lengyelországba viszi a Zeekr prémium elektromos autóit
Megállapodást kötött a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis Csoport, amely ezzel újabb prémium, technológiaorientált márkával bővíti regionális portfólióját. Ausztriában önállóan, Lengyelországban pedig portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen látja el a Zeekr nagykereskedelmi képviseletét.
Lenovo az IFA-n: amikor a laptop, a telefon és az AI összedolgozik
A Lenovo tovább bővítette a Qira AI képességeit, miközben bemutatta a Yoga, Idea és Think termékcsaládok, valamint a Motorola legújabb készülékeit és jövőbe mutató koncepcióit. A vállalat célja egy olyan technológiai ökoszisztéma kialakítása, amely személyesebb, intelligensebb és minden eddiginél szorosabban összekapcsolt élményt kínál.
A következő válságot még nem látjuk, de az AI segíthet felismerni az előjeleit
Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
Az MI után jön a szervezeti átalakulás – a Corvinus és az UNIQA ezt kutatja
A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási együttműködést indított annak feltárására, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.

