Prim Hírek

A saláta 50 centet ér
A program - amely nemrégiben kapta meg a szabadalmi védettséget - voltaképpen egy egyszerű ötletre épült: díjazzák a megfelelő táplálkozást, a helytelen étkezés mellőzésére késztetve a játékosokat. Vagyis egy salátaebéddel 50 centet lehet nyerni, a diós pitét viszont el kell felejteni. Mindez kiváló példa arra, hogyan képes a "gamification" - a játéktechnikák és -pszichológia alkalmazása a való világbeli viselkedés befolyásolására - utat találni az egészségügy területére. Az IBM abban bízik, hogy olyan vállalatok és biztosítók vásárolják meg a licencet, amelyek elsődleges céljai közé tartozik a munkavállalók egészségének megőrzése.

Amitől csupa vidámság az önsanyargatás

A mobilpiacon már töméntelen alkalmazásból áll a kínálat - olyanokból, mint a Lose It és a Weight Watchers Mobile -, ezek igyekeznek némi vidámságot csempészni a fogyókúra fáradságos folyamatába. A Weight Watcherstől meghatározott mennyiségű pontot kapnak a diétázók - ennek felhasználásával maradhatnak a megengedett kalórialimiten belül -, lehetővé téve számukra, hogy lássák mennyi ponthoz jutnak, mondjuk, ha a zöldkörethez kéksajt öntetet fogyasztanak balzsamecet helyett. Az IBM programja által megvalósított modell - bár abban hasonlít a mobilalkalmazásokhoz, hogy a felhasználók őszinte visszajelzéseire támaszkodik - még inkább testre szabható. Felhasználhatják például a szülők a kóser étkezések ösztönzésére: vonakodó gyermekeiket a játékkal könnyebb rávenni a például zöldborsó fogyasztására.

A Honda Insight volt az ötletadó

A jutalmazási rendszer is rugalmasan változtatható. Michael Paolini megjegyezte: azt, hogy mit jelent a készpénz, "mindenki megérti ", ezért szerepel ez a játék eredeti változatában, de ezt a felhasználók a játék során helyettesíthetik egy mozijeggyel vagy akár egy Farmville-beli állat odaajándékozásával.

Paolini és kollégái számára a Honda Insight adta az ötletet. Ez a hibrid autó ugyanis azonnali visszajelzést nyújt arról, hogy miként befolyásolja a vezetési stílus a jármű benzinfogyasztását. Az azonnali visszajelzések pedig segítenek abban, hogy a motivált vezetők változtathassanak felismert vezetési hibáikon.

"A műszerfalon hatalmas számok mutatják az üzemanyag-fogyasztást - mesélt az ötletadó környezetről a The New York Times újságírójának Michael Paolini. - Megjelenik az aktuális és az összesített átlagfogyasztás is, és ezt minden utas láthatja. Ha valaki beül a kocsiba, és a folyamatos forgalomban állandóan fékezgetve-gyorsítgatva halad, és a 100 kilométerre elegendő 8 literes átlagfogyasztás helyett 16 literest mutat az autó számlálója, vajon mit mondhatnak róla és a vezetési technikájáról a benn ülők?"

Ez az a mechanizmus, amely valamiféle döntés meghozatalára serkenti a vezetőt. Megteheti, hogy "rááll" a gázpedálra, és megy tovább, mint ha mi sem történt volna, de változtathat is a technikáján: finoman fékezve és elvéve a lábát a gázról, ha feltűnik előtte egy autó. "Valami hasonlót valósítunk meg mi is a programunkban" - magyarázza Paolini.

Mi van a személyiségi jogokkal?

Elképzelhető, hogy az egészségügyi biztosítók az IBM programjának támogatása mellett döntenek, csökkentve a munkavállalók ellátásának számláit, illetve a havi díjakat. Mindez ugyanakkor felvethet személyiségi jogi kérdéseket is - olyanokat, amilyenekkel a Facebooknak már meg kell küzdenie. De vajon jogában áll-e egy egészségbiztosítónak azt kutatnia, hogy egy munkavállaló éjjel 3-kor nem csábul-e el - felfedezve egy ínycsiklandó szelet csokoládét valamely elfeledett fiókban?

"A szabadalom megléte helyes viselkedésre ösztönöz ugyan, de mint mindenütt, itt is adott a visszaélés lehetősége" - nyilatkozta Paul Hebert, a vállalati ösztönző programok kialakításában közreműködő, I2I nevű marketingcég ügyvezetője. "Az egészségbiztosítók elméletileg már kihasználhatják a programban rejlő kényszerítő erőt - mondta. - Vagyis azoknak a cégeknek, amelyek nem alkalmazzák, magasabb biztosítási díjat kell fizetniük."

Felfogás kérdése, hogy egy szervezet miként viszonyul a program bevezetéséhez. "Ha az alkalmazottak fele a használata mellett dönt, a másik fele pedig nem, vajon szabad-e negatívan értékelni az utóbbiakat?" - teszi fel a költői kérdést Paul Hebert.

Arra az aggályra válaszolva, hogy a programmal orwelli módon is vissza lehet élni, Michael Paolini elmondta: azoknak, akik a bevezetése mellett döntöttek, jogukban áll meghatározni, hogy milyen információkat szabad összegyűjteni és azokat hogyan szabad felhasználni. Hozzátette: egyre népszerűbb a közösségi média eszközeinek felhasználása fogyókúrás célokra. "Az emberek közzétehetik ismerőseik körében, hány kilót sikerült leadniuk, mekkora az aktuális súlyuk, illetve azt, miként változtattak étkezési szokásaikon - meséli. - Erre olykor bátorítás érkezik, olykor javaslatok, néha pedig egy fenéken billentés, hogy segítsen visszatalálni a helyes útra."

Nyolc kiló mínuszban az alkotó

Paolini ugyanakkor elismerte: arra nincs garancia, hogy az emberek az IBM programjának használata során őszintén nyilatkozzanak arról, mit fogyasztanak vagy mit nem. "Össze lehetne ugyan kötni az emberek kezét a lábukkal, hogy tényleg vigyázzunk rájuk, de aligha hihető, hogy erre ők önként vállalkoznának" - magyarázta.

Végül is ez a program a bizalomra épül, és nem az a cél, hogy valaki adatokat zsákmányoljon, vagy hogy a résztvevők csalás útján jussanak előnyhöz.

Az etikai vitákon túl az igazi kérdés: mennyire hatékony a program? Paolininek erre első kézből származó érvei vannak: amióta használja, 8 kilót sikerült leadnia…