Sorra döntik meg a világcsúcsokat a sportoló robotok

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 27. 13:59

A sportoló robotok "Usain Boltja" is megdöntötte idén a világcsúcsot a robotok Angliában zajló olimpiáján. A Bristolban zajló FIRA ROBOWorld Cup versenyen 26 ország robottervező csapatai vesznek részt, és számos sportágban - köztük futball, kosárlabda, súlyemelés, síkfutás - versenyeznek.

Már az első napokban számos világcsúcs született. A robotvilág "Usain Boltja" Szingapúrból érkezett, és már az előfutamokban 9 másodperccel, 42 másodpercről 31-re javította a világcsúcsot - na nem százméteres, hanem csak hatméteres síkfutásban. Guido Herman, a szervezők egyike a BBC-nek elmondta, hogy a robotok csupán három métert futnak előre és három métert hátra. A síkfutás döntőjét szombaton rendezik, akkor még a hazaiak kedvencei, a Plymouthi Egyetem robotjai javíthatnak eredményeiken.



A Bristoli Egyetem robotika laboratóriumának "futója" maratoni futásban indul. A táv természetesen itt is jóval kisebb, csupán 42 méter, ám ez a robotok számára ugyanolyan fárasztó, mint az embereknek a 42 kilométeres maratoni táv. "Már annak is örülnénk, ha befejezné a versenyt, jelenleg ugyanis nem igazán jól gyalogol" - mondta David Pollard csapattag.

Súlyemelésben is csúcsdöntés várható a hét végén. A jelenlegi világcsúcs 89 DVD, ez igen tisztességes súly egy kicsiny robotnak. De a tréningek során volt, aki már 100 DVD-t is képes volt felemelni - idézte Hermannt a BBC hírportálja.

Kulcsszavak: verseny robot

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az év legolvasottabb online tartalmai

A tavalyi év során kiemelt figyelmet kaptak a Robert Fico és Donald Trump elleni merényletek, az amerikai republikánusok győzelme és Bassár el-Aszad szír elnök bukása, amelyekről jelentős médiaérdeklődés övezte a világot. Azonban a hazai internetezők érdeklődése inkább a belföldi aktualitásokra és a sporthírekre irányult, nem pedig a nagy nemzetközi eseményekre – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből. A tanulmány a legnépszerűbb hazai hírportálok és Facebook-oldalak publikációit és az azokhoz érkező olvasói reakciókat elemezve mutatja be a magyarok online médiahasználati szokásait 2024-ben.

2025. április 9. 20:39

Itt a HMD válasza az online tér veszélyeire

A gyerekek több mint felét érik online idegenek, és minden harmadik gyermek már kapott olyan felszólítást, hogy a beszélgetését privát üzenetküldő alkalmazásokba vigye át – derült ki a HMD és a Perspectus Global által készített globális kutatásból, amely 25 000 gyereket és felnőttet vont be. 

2025. április 5. 16:59

A jövő autós hangrendszere: A kijelző, amely hangot is ad

A Continental az Ac2ated Sound kijelzővel egyedülálló innovációt valósít meg az autóiparban: a kijelző szerepét kibővítve hangszóróként is funkcionál, ezzel új szintre emelve a járművek hangélményét. A kijelző felületének hangforrásként való használata egy teljesen friss perspektívát kínál a felhasználói élmény terén – a hangjelzések, beszédhangok és egyéb hangok közvetlenül a képernyőből hallhatók, így hagyományos hangszórók már nem szükségesek. A technológia alapja a kijelző mögött elhelyezett apró rezgéskeltő egységek, más néven hangaktuátorok, amelyek hanghullámokat generálnak az üvegfelületen.

2025. április 2. 18:19

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26-án az Országház Felsőházi Termében adták át a 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és hat további ágazati díjat. A bírálóbizottság, amely tudósokból és elismert gazdasági szakemberekből állt, élén a kulturális és innovációs miniszterrel, a legjobb innovációs teljesítményeket a gazdasági eredmények és társadalmi hasznosság figyelembevételével választotta ki. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. nyerte, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó informatikai tesztelési rendszerével érdemelte ki a rangos elismerést.

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

Évről évre világszerte több millió közúti baleset történik, és ezek túlnyomó része, mintegy 94%-a emberi hibákra vezethető vissza. De mi lenne, ha a járművek képesek lennének előre felismerni a veszélyeket és gyorsabban reagálnának, mint a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL, a világ vezető technológiai és mérnöki cégeivel együttműködve dolgozik ezen a problémán.

2025. március 25. 17:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12