Minden harmadik magyar túlképzett, mégis hiány van felsővezetőkből
forrás Prim Online, 2012. szeptember 11. 11:23
A magyar munkavállalók harmada állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, mégis a vállalatok 38 százalékánál hiány várható a magasabb szintű képesítést igénylő munkakörökben – derül ki a Randstad Workmonitor adataiból.
A magyar munkavállalók többsége a végzettsége szintjének megfelelő munkakörben dolgozik a Randstad Workmonitor nyári kutatása alapján. A felmérésben részt vevők 31 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy túlképzett a jelenlegi munkaköréhez képest, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy aluliskolázott.
A magyar adatok nagyban hasonlítanak a régió többi országának eredményéhez, egyedül a szlovákoknál magasabb a túlképzettek aránya (55 százalék). A válság által jobban érintett államokban azonban még ennél is többen gondolják úgy, hogy a végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak: a spanyoloknál például 64, a görögöknél pedig 69 százalék nyilatkozott így.
A felmérésben részt vevő magyarok 67 százaléka mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.
Nehéz megtalálni a megfelelő embert
A Randstad kutatása szerint a cégek 46 százalékának okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző – az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt.
„A felmérésben részt vevők 38 százaléka mondta, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből. Ez jó lehetőséget jelent azoknak, akik úgy érzik, jelenleg a végzettségüknél alacsonyabb pozícióban dolgoznak. A vállalatok azonban nem csak a diplomát nézik, naprakész szaktudásra van szükségük, ezért az álláskeresőknek folyamatosan fejleszteniük kell szakmai ismereteiket” – magyarázta az eredményeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkek
- Pénzügyest és IT-st még most is keresnek
- Többszörös rekord a IV. Profession Virtuális Állásbörzén
- Teleházak a figyelem középpontjában
- Skillage: program fiatalok infokommunikációs készségének mérésére
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Tárt karokkal várják a mérnököket és informatikusokat a cégek
- Kapcsolatok nélkül a diploma sem ér sokat
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Jelentős áttörést hozhat az agilis szoftverfejlesztés módszertan a munkaerőpiacon
- Boldog munkavállalók és az üzleti siker
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ők uralják a magyar e-kereskedelem élmezőnyét – megvan a HungarEcomm Stars 2026 listája
A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.
2026. szeptember 11. 09:59
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi
2026. augusztus 25. 18:26