Magyar Telekom: pályázati felhívás civil szervezetek számára

forrás Prim Online, 2012. szeptember 14. 13:13

A hello holnap! kuratórium a „Közösségek ereje” témakörében olyan szemléletformáló pályázatokat vár, amelyek megvalósítása során megmutatkozik, hogy egy közösség részeként az egyén mindig nagyobb teljesítményre képes, mint egyedül. A pályázat céljára a Magyar Telekom hello holnap! kuratóriuma összesen 8 millió forint értékű támogatási keretet bocsátott rendelkezésre. Az egy támogatásra adható minimum összeg 1 millió forint.

A pályázatokkal szembeni elvárás, hogy olyan kezdeményezést mutassanak be, mely egy település tagjainak aktív részvételével zajlik, önszerveződő módon jön létre, és célja, hogy megmutassa a közösség értékteremtő és megtartó erejét. Ebben a témában a Telekom olyan újító szellemű, alulról szerveződő, és gyakorlati példákat bemutató programokat vár, amelyek célzottan arra irányulnak, hogy „felrázzák” az egyéneket, és egyben arra serkenti őket, hogy észrevegyék a környezetükben meglévő értékeket, részt vegyenek azok megőrzésében, fejlesztésében, átadásában. A pályázatok elbírálásánál kiemelt szempontok: a közösségformálás – hosszú távú működőképesség, közösségépítő megmozdulások kezdeményezése, megvalósítása, életben tartása a valós és a digitális térben egyaránt, az önszerveződés, az aktív részvétel, hatékonyabb együttműködés, csapatszellem, a különbségek könnyebb elfogadása, a bizalom erősítése társadalmi tőke, az összefogásban rejlő erő, valamint a kis helyi közösségekben rejlő erő, azok értékteremtő ereje. 

Pályázatot nyújthatnak be az adott program megvalósításában közvetlenül érintett, Magyarországon bejegyzett és működő, kiemelten közhasznú és közhasznú társadalmi szervezetek - alapítványok, egyesületek. Nem pályázhatnak állami, kisebbségi, vallási, illetve politikai szervezetek. A Magyar Telekom transzparens működésének megfelelően a pályázaton nyertes szervezetek kötelesek beszámolót készíteni a program megvalósításáról, illetve tételes pénzügyi elszámolást benyújtani az adományozott összeg felhasználásáról.
 
A pályázat beérkezésének határideje: 2012. október 5. pályázat elbírálásának időpontja: 2012. október 22. 
 
A pályázatok elbírálásánál a Magyar Telekom, mint a hazai vezető infokommunikációs vállalat, kiemelten fontosnak tekinti az innováció megjelenését, valamint minden olyan kezdeményezést, amely a digitális felzárkózást segíti. Olyan programokat támogat, amelyek innovatív, hatékony módszerek és eszközök felhasználásával valósítják meg a kitűzött célt. A beérkezett pályázatok érékelése két szakaszban történik. A fenti bírálati szempontok alapján a hello holnap! kuratórium a pályázatokat előszűri és pontozza, majd a legmagasabb pontszámot elért pályázatokat előterjeszti a Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból álló zsűri számára. A bírálat során a legmagasabb pontszámot elért pályázóknak esetlegesen személyes prezentáción kell bemutatniuk pályázati programjukat.  A hello holnap! kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy eredménytelen pályázat esetén a támogatást a fenti témakörben nem osztja ki, újra meghirdeti, vagy más pályázati célokra ajánlja fel.
 
A részletes feltételeket tartalmazó pályázati felhívás és a letölthető adatlap elérhető a www.helloholnap.hu weboldalon. Az elbírálás eredményeit a szintén ezen a weboldalon hirdetik ki. A sikeres pályázókat elektronikus úton, írásban is értesíti a vállalat. 
Kulcsszavak: pályázat Magyar Telekom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már nálunk is kapható az OMODA 5

Már Magyarországon is kapható a Chery Group rendkívül magas felszereltségű és remek ár-érték arányt képviselő autója, az OMODA 5. A hazai piacon újdonságnak számító márka forgalmazását négy budapesti és négy vidéki márkakereskedésben kezdték meg, ahol már ki is próbálhatók a járművek. 

2024. október 12. 11:52

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára

A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is. 

2024. október 11. 17:19

A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2024. október 11. 15:10

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10