A változó világban az IKT szektornak is változnia kell

Beszámoló az IVSZ MENTA konferenciáról

forrás Prim Online, 2012. szeptember 18. 08:16

Előző héten rendezték az IKT- szektor menedzsereinek csúcstalálkozóját. A MENTA két napos rendezvényén több mint 200 vállalatvezető és CIO hallgatott meg előadásokat a változó világról, és osztották meg véleményeiket egymással a hazai információtechnológia aktuális kérdéseiről. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az EU-s források fontosságára és bátrabb üzleti döntések jelentőségére hívta fel a figyelmet.

„A túlélési technikák elsajátításával és a növekedés tudatos tervezésével van út a magyar informatikai vállalatok előtt. Ehhez fontos azonban a megújulás, amely két fontos pillérének társadalmi és iparági szinten is az oktatást és az innovációt tartom. Nem véletlen, hogy mindkét terület az IVSZ kiemelt stratégiai fókusza.” – mondta el meg nyitóbeszédében Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, aki a források elemezésénél hangsúlyozta: „A KSH adatai szerint az iparág egyetlen növekvő ágazatként az idén 4,5 százalékos javulást mutat. Magyarország az Európai Szociális Alapból, a Kohéziós Alapból és a strukturális alapokból a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló 25 milliárd euró 37 százalékát fizette ki eddig támogatásként. Ez a teljesítmény az uniós átlagnak felel meg, kihívást jelent azonban a maradék forrás felhasználása. Biztató, hogy 2015-ig van rá lehetőség, és hogy az önrészt 25-ről 15 százalékra csökkentették. A tavaly nyáron született legutóbbi kormánydöntés 40 db fejlesztési konstrukciót sorol fel (köztük 2 pályázati konstrukciót és 38 kiemelt projektet). Ezek együttesen 57,5 Mrd Ft e-közigazgatási fejlesztési forrás felhasználását teszik lehetővé a 2013. december 31-ig tartó időszakban.

Az IKT szektornak fontos feladatai vannak, hiszen az európai digitális menetrend 2020-ra kitűzött célja, hogy mindenki legalább 30 Mbps sebességű internet-hozzáféréssel, az európai háztartások legalább fele pedig a 100 Mbps-t meghaladó internetkapcsolatra szóló előfizetéssel rendelkezzen. A szélessáv 10 százalékpontos növekedése a GDP 1,21- 1,38 %-os emelkedésének feleltethető meg a világbank szerint, így ez mindenki számára kiemelt jelentőségű.

A konferencia előestéjén megtartott szűkebb körű üzleti vacsorán Mocsai Lajos, az olimpián szép sikereket elért férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya tartott előadást. Vastapssal kísért előadásában vezetői kvalitásokról és stílusokról, hitről, bizalomról, önbizalomról, az együttműködés lehetséges formáiról, a csapatszellem erejéről, a motiváció és önmotiváció fontosságáról hallhattak gondolatokat a vacsora résztvevői. Mocsai Lajos dinamizmusa, szellemisége példaértékű lehet minden felsővezető számára.

A kétnapos rendezvényen az informatikán kívülről érkező előadók saját szakterületeik szempontjait állították a szakemberek szolgálatába. Dr. Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő az informatikában is jól látható kétpólusú világ kérdéseit elemezte, míg Dr. Mellár Tamás, közgazdász kritikus szemmel világított rá a magyar gazdaságpolitika kérdéseire és további lehetséges irányaira.
Második nap nyitóelőadásában Prof. dr. Bagdy Emőke a jó stressz okozta pozitív változásokról beszélt, és megtanította a konferencia közönségét ezeknek a folyamatoknak az elsajátítására.   Bojta János, az IVSZ elnökségi tagja ismertette a most indult IVSZ Szoftverfejlesztési Tanúsítványt és elemezte ennek tervezett előnyeit. 

 

Kulcsszavak: konferencia MENTA IVSZ

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára

A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is. 

2024. október 11. 17:19

A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2024. október 11. 15:10

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10