Az EOUG madridi 2000. évi konferenciája

2000. július 1. 10:09
A héten megrendezett Európa, Közel-Kelet és Afrika Oracle Felhasználói Csoportja (EOUG) konferenciáján több mint száz, a világ legkülönbözőbb részein tevékenykedő hivatalos Oracle-partner gyűlt össze Madridban.
Az idei EOUG-konferencia programjában több mint 250 előadás szerepel, amelyet az Oracle ügyfelei, partnerei és vezetői tartanak. A nagyszabású EOUG-kiállításon pedig az Oracle és a cég több mint 80 nemzetközi partnere mutatja be termékeit és szolgáltatásait.

Emellett kedden, 20-án az EOUG tizenkét egynapos tanfolyamot kínált fel az Oracle fontosabb termékeivel való részletesebb megismerkedéshez. A szakmai program és a kiállítás középpontjában egyaránt az internetes számítástechnika és az e-business áll, illetve mindazon termékek és szolgáltatások, amelyeket az Oracle és partnerei kínálnak ügyfeleiknek a mai "webes világban" való sikeres versenyhez és vállalkozásaiknak az új évezredbe való átvezetéséhez. Az Oracle8i megjelenése megszabta a mércét az internetes kor információkezelése színvonalának tekintetében. A jövőben minden szervezet számára a siker alapvető feltétele lesz, hogy üzleti folyamatait egy elektronikus üzletviteli modellhez igazítsa. A madridi EOUG-konferencia alkalmat ad az e-business korszaka kérdéseinek, kihívásainak és stratégiáinak megvitatására.

Kulcsszavak: Oracle konferencia

Internet Friendly Media Encoder 8.4.0

A megbízható videó konvertáló és optimalizáló segédprogram a következő generációs H.265/HEVC videotömörítési szabványra támaszkodik, és magas tömörítési arányt ígér a lejátszás minőségének befolyásolása nélkül. Támogatja a legnépszerűbb videóformátumokat, mint például az MKV konténerek, MP4, M4V, AVI, DIVX, WMV, MPG, MPEG, MPV, M1V, DAT, VOB, valamint az EMP és EMM fájlokat. Ami a kimenetet illeti, MKV vagy MP4 videókat is generálhat.

2025. április 22. 20:18

Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 20:06

Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?

A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.

2025. április 22. 18:20

Ne csak éld meg, örökítsd is meg – itt a HONOR 400 Lite!

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 17:26

A magyar üzleti élet Oscarja visszatér

Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.

2025. április 22. 16:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12