Japán - Akár két év börtön egyetlen zeneszám jogellenes letöltéséért
Akár kétéves börtönbüntetést vagy kétmillió jenes pénzbüntetést is kaphatnak azok, akik jogellenesen töltenek le fájlokat az internetről Japánban egy hétfőn életbe lépett törvénymódosítás értelmében.

A törvény értelmében akár egyetlen jogsértő fájl birtoklásáért is elítélhetnek valakit, de a vádemelést csak a szerzői jog tulajdonosa kezdeményezheti.
A júniusban elfogadott törvényt számos bírálat érte. Egyesek szerint hatásosabb lenne a feltöltőket megcélozni a kalózkodás megfékezésére, akiket jelenleg akár tízéves szabadságvesztéssel és tízmillió jenes pénzbírsággal is sújthatnak.
A japán ügyvédi kamara hétfői közleményében az írta: szerencsésebb lett volna, ha a letöltések által okozott jogsértéseket továbbra is polgári, nem pedig büntetőjogi ügyként kezelnék.
A törvény júniusi parlamenti jóváhagyásakor több japán kormányszerv, illetve a legfelsőbb bíróság honlapját is hackertámadás érte, míg 80, magát az Anonymous nemzetközi hackercsoport tagjának nevező maszkos ember Tokióban tiltakozott a jogszabály ellen.
Korábban az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is az internetes kalózkodást büntető törvények bevezetésével próbálkoztak, azonban a lakossági tiltakozás miatt egyik tervezet sem lépett életbe.
Kapcsolódó cikkek
- Ismert brit zenészek nyílt levele az illegális letöltések ellen
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Az internet az orosz mozi halála
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Oroszországban nem lesz internet-cenzúra
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletes pillanatok, egyetlen kattintással – Ballagási fotók mesterséges intelligenciával
Ahogy közeleg a ballagás időszaka, a végzős diákok életében egy sor felejthetetlen pillanat következik, amelyek megörökítése különösen nagy jelentőséggel bír. Mi lenne, ha ezek az emlékek nemcsak dokumentálva, hanem kreatívan, művészi formában is megőrzésre kerülnének? A vadonatúj HONOR 400 Lite ezt teszi lehetővé – egy zsebméretű, mesterséges intelligenciával támogatott kreatív stúdió, amellyel egyetlen gombnyomással életre keltheted a ballagás minden fontos mozzanatát.
Forradalmi kép- és hangélmény: itt az új LG QNED evo termékcsalád
Az LG Electronics (LG) hivatalosan is leleplezte legújabb, 2025-ös QNED evo tévékínálatát. Az új modellek áttörést jelentenek az LCD technológiában, és számos olyan fejlett funkcióval érkeznek, amelyeket eddig főként az LG prémium OLED készülékeiben láthattunk.
A Google újra feltérképezi Magyarországot
Május 6-tól ismét magyarországi közutakon közlekednek a Google Utcakép – vagyis Street View – speciális kamerás járművei. Céljuk, hogy friss, 360 fokos felvételekkel bővítsék a Google Térkép kínálatát. A kamerarendszerrel felszerelt autók bejárják az ország számos pontját: főként városokat és azok környékét, de vidéki térségeket is, többek között Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs környékét.
Változó szabályozás, növekvő bizonytalanság a munkaerő-kölcsönző piacon
Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője és a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke arról számolt be, hogy a VOSZ-szal közösen végzett kutatásuk szerint a minősített munkaerő-kölcsönző cégek közel fele úgy érzi, a jogszabályváltozások bizonytalanságot okoztak a munkáltatók körében. A legtöbb cég jelenleg nehezebbnek tartja a munkaerő-tervezést az új szabályozási környezetben.
Új termékcsaláddal és arculattal újít a Decathlon
A Decathlon, Magyarország piacvezető sportszerkereskedője, 2024-ben 86,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 6%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A pénzügyi eredmények mellett az elmúlt év a megújulásról és a stratégiai irányváltásról is szólt: a vállalat tavasszal hazánkban is elindította a globális márkaidentitásához illeszkedő arculatváltást, miközben kiemelt figyelmet kapott a fenntartható, körforgásos üzleti modell fejlesztése.