Peking visszautasítja a Huawei és a ZTE elleni amerikai vádakat

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 16. 09:06

Alaptalannak nevezte  a két kínai távközlési vállalatóriás, a Huawei és a ZTE elleni amerikai vádakat hétfői kommentárjában a Hszinhua állami hírügynökség annak jeleként, hogy Pekinget nem hagyja nyugodni az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának megállapítása, miszerint a két cég nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Az írás azt kifogásolja, hogy a dokumentum végső következetése nem megalapozott, nélkülözi a valóságos bizonyítékokat. Az is felveti, hogy egyes kongresszusi képviselők befektetésekkel rendelkeznek a Huawei hazai versenytársánál, és ez elfogult ítéletet eredményezhet. A szerző ugyancsak sejteti, hogy minden bizonnyal Washington szándéka egy újabb kínai vonatkozású politikai ügyet vinni a választások időszakának "politikai arénájába".

Bill Plummer a Huawei vezető szóvivője úgy vélte, a céget példátlan módon használják fel "Kína pofozásához" és az akció protekcionizmust rejt. A hírügynökségi kommentár idézi a San Francisco Chronicle című lap cikkét, amely szerint a jelentésben "semmi nincs a sok-sok célozgatáson, feltevésen kívül", amelyek arra utalnak, hogy a két vállalatnak része lehetett kiberkémkedésben, és "gonosz módon" igyekszik beférkőzni az amerikai távközlési szolgáltatás láncolatába, vagyis veszélyt jelent.

A vád arra alapul, hogy megkérdőjelezi a vállalatok megbízhatóságát, mivel nem zárható ki függőségük a kínai államtól - állapítja meg a kommentár, hozzátéve, hogy ez szubjektív megállapítás, amire nincs bizonyíték.

Az amerikai Kongresszus 535 képviselőjéből - ugyancsak sajtójelentések szerint - 73-an befektetői a legnagyobb amerikai távközlési vállalatnak, a Ciscónak, amely a Huaweit legnagyobb vetélytársának tekinti - idéz a Hszinhua, s hangsúlyozza: a Huawei szerte a világon sikeres a piacon, kivéve az Egyesült Államokat, ahol a politika és a lobbiérdekek állják útját.

A cikk arra is kitér, hogy a brit BT Group, Nagy-Britannia legnagyobb távközlési vállalata a hírekre reagálva közölte: a kormánnyal összhangban nem tartják indokoltnak, hogy az amerikai jelentés nyomán változtassanak eddigi viszonyukon a Huawei-jel, amely a múlt hónapban jelentett be egy 2 milliárd dolláros nagy-britanniai fejlesztést.

Kulcsszavak: USA security ZTE Huawei

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?

2024. október 4. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37