Internet Hungary – A miniatürizálásé a jövő
A miniatürizálást nevezte az egyik kulcstényezőnek az infokommunikációs fejlesztésekben Ian Pearson brit futurológus a siófoki Internet Hungary konferencián tartott előadásában.
A Google is fejlesztett olyan különleges szemüveget, amely mindarra képes, amire egy okostelefon – mondta a trend elemzője, Patrick Heneghan. A hang által vezérelt, zenelejátszásra, hangfelvétel és fotó vagy videó készítésére és küldésére is alkalmas eszköz egyik előnye, hogy használójának szabadon marad a keze. A cég másik újítása, egy még fejlesztés alatt álló eszköz a GPS technológia felhasználásával az autóvezetőknek nyújt majd segítséget, akár a balesetek elkerülésében is. Az eszköz földrajzi adatokat gyűjt, és hosszú távon azt is lehetővé tesz majd, hogy az autó akár magától eljusson a célállomásra. Patrick Heneghan arról is beszámolt, hogy a Google évente mintegy 500 korrekciót végez keresőprogramjain, amelyeken keresztül naponta csaknem 100 milliárdnyi keresés zajlik a világban.
Az infokommunikációs szektor a GDP mintegy 6 százalékát adja, megelőzve olyan ágazatokat, mint az építőipar vagy a mezőgazdaság – mondta a szektor magyarországi helyzetét bemutató előadásában Kelemen Gábor, a Q 3 Politics munkatársa. Elmondta azt is, hogy az e-kormányzati szolgáltatások tekintetében Magyarország a 31. helyen áll 190 ország közül, az ENSZ felmérése szerint. Mint mondta, az ország az uniós átlagot meghaladó, jó pozícióban van a szélessávú internetelérés tekintetében is, ám még mindig van mintegy 4,2 millió ember Magyarországon, aki még soha nem használta a világhálót.
Kapcsolódó cikkek
- Internet Hungary - Szalai Annamária: egyenlő hozzáférést kell biztosítani az információhoz
- Internet Hungary - A matematikaoktatás az informatika korában felemelheti az országot
- Mobil alkalmazással olcsóbb az Internet Hungary
- IVSZ MENTA konferencia: Kitekintés a változó világunkra
- Paradigmaváltás a vállalati kommunikációban
- Az infokommunikációs ipar robbanásszerű növekedésére lehet számítani
- Igazodási pont - a közösségi média kulcs szerepe
- Mindent egy helyen – gyűjtőoldal nyerte a Startup versenyt
- Mindent egy helyen a vállalati informatikáról
- Microsoft előadások az IT fejlesztés jövőjéről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata
Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.
Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley
Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés.
Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését
Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).
Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője
A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark.