Infotér: fókuszban az uniós források hatékony felhasználása
Immár harmadik alkalommal rendezi meg az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az Infotér konferenciát november 8-9-én a balatonfüredi Anna Grand Hotelben.
Az idei kormányzati/önkormányzati informatikai seregszemle alkalmával a közigazgatás különböző területeiről, a civil szférából, a kutatás-fejlesztési területről, valamint az üzleti - fejlesztői, beszállítói és szolgáltatói - szektorokból érkezőknek lesz módjuk megvitatni a kormányzati infokommunikációs stratégiával és az egész ágazattal kapcsolatos kérdéseket.
A kétéves múltra visszatekintő rendezvény fokozódó jelentőségét jól példázza az egyre növekvő érdeklődés; míg 2010-ben hétszázan kísérték figyelemmel az előadásokat és panelbeszélgetéseket, addig tavaly elérte az ezret a megjelentek száma. Idén 750 főben maximalizálják a résztvevők számát, aminek célja a rendezvény exkluzivitásának biztosítása.
A konferencia kiemelt szakterületei lesznek az egészségügyet, a közlekedést és az energetikát, a készenléti szerveket érintő informatikai beruházások, különös tekintettel az uniós források minél hatékonyabb felhasználására. Hasonlóan a korábbi évekhez most is előadnak a vezető távközlési szolgáltatók és informatikai fejlesztők, s a kormányt képviselő miniszterek és államtitkárok mellett több százan érkeznek a közigazgatás különböző területeiről is.
A konferencia programja megtekinthető a http://infoterkonferencia.rentit.hu/programok wbcímen, jelentkezni a regisztrációs oldalon lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil ’12 - Az okostelefon, mint tömegtermék
- DE!
- Internet Hungary - Szalai Annamária: egyenlő hozzáférést kell biztosítani az információhoz
- Internet Hungary – A miniatürizálásé a jövő
- Internet Hungary - A matematikaoktatás az informatika korában felemelheti az országot
- 22. Országos Marketing Konferencia
- 23 magyar fejlesztőcsapat állíthat ki az októberi Kibertér Konferencián
- Mobil alkalmazással olcsóbb az Internet Hungary
- A változó világban az IKT szektornak is változnia kell
- ITBN konferencia: Milyen lesz a jövő kiberháborúja?
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A vonalkód nyugdíjba vonul – jönnek a QR-kódok!
A hagyományos vonalkódokat hamarosan világszerte leváltják a GS1 szabvány szerinti QR-kódok, amelyek a modern digitális igényekhez igazodva jóval több adatot képesek tárolni, ráadásul kisebb helyet foglalnak, és közvetlenül kapcsolódnak online adatbázisokhoz. A cél az, hogy 2027 végére minden pénztárgép képes legyen ezeket az új típusú kódokat beolvasni.
Egy kézben az ország két legnagyobb természetfotós pályázata
2025-től új fejezet kezdődik Az év természetfotósa pályázat történetében: az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország veszi át a rangos megmérettetés lebonyolítását.
A ViewSonic a világ legfenntarthatóbb vállalatai között
A vizuális és oktatástechnológiai megoldások globális vezető gyártója, a ViewSonic Corporation elnyerte az EcoVadis ezüst fokozatú minősítését. Ezzel a világ vállalatainak legjobb 8%-a közé került fenntarthatósági szempontból, és a 92. percentilisbe lépett elő, vagyis jobban teljesít, mint a cégek 92%-a.
Michelangelo és James Bond találkozása: High-tech védelem a 2025-ös konklávén
Véget ér egy korszak: megszűnik a Skype
A Skype, az internetes kommunikáció egyik úttörője, 2025. május 5-én végleg megszűnik. A Microsoft, amely 2011-ben vásárolta meg a szolgáltatást, úgy döntött, hogy a Skype helyett a Microsoft Teams alkalmazásra összpontosítja erőforrásait.