Fényből és hőből is képes áramtermelésre egy új hibrid anyag

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 14. 08:30

Fényből és hőből is képes elektromos áramot előállítani az új hibrid anyag, amelyben rézszulfid nanorészecskéket kombináltak szén nanocsövekkel amerikai kutatók - derült ki a Nanotechnology című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukból.

Az arlingtoni Texasi Egyetem és a Louisianai Műszaki Egyetem kutatói az új hibrid nanoanyagból építették meg termoelektromos generátoruk prototípusát, amelytől azt várják, hogy milliwattos mennyiségben lesz képes az áramtermelésre. Ez a teljesítmény elegendő lehet szenzorok és más kis teljesítményű elektronikus eszközök működtetésére.

Korábbi kutatásokban vagy fényt, vagy hőt sikerült elektromossággá átalakítani, az új technológia azonban egyidejűleg mindkettő konvertálására alkalmas. A laboratóriumi tesztekben az új hibrid nanoanyagból vékony filmréteget hoztak létre, amelyben a fény abszorpciója 80 százalékkal jobbnak bizonyult, mint a kizárólag szén nanocsöves vékonyréteggel borított eszközökben.

A mostani demonstrációban használt rézszulfid jóval olcsóbb, ráadásul a környezet szempontjából is jobb megoldás, mint a hasonló hibridekben alkalmazott nemesfémek - idézte a kutatók közleményét a ScienceDaily című amerikai tudományos portál (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121112135654.htm).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10