Táblagép kalauzolhatja a kolostor látogatóit

forrás: ÖS, 2012. november 25. 08:16

Korszerű informatikai eszközök segíthetik majd az ország egyik legnagyobb, ma is eredeti funkciójának megfelelően működő középkori műemlékegyüttesének megismerését, amennyiben megvalósulnak a szeged-alsóvárosi ferences kolostor látogatóközpontjában tervezett újabb fejlesztések.

Az elmúlt egy évben 265 millió forintos uniós támogatással megújult látogatóbarát intézményben szeptembertől  az érdeklődők többek között interaktív kiállításokon ismerhetik meg a szegedi ferences szerzetesek több mint nyolcszáz éves történetét és bekapcsolódhatnak a barátok mindennapjaiba. Betekintést nyerhetnek a szerzetesek celláiba, valamint a program részeként gyógynövénykertet is kialakítottak, ahol likőrök, gyógynövény-pálinkák és teák alapanyagául szolgáló növényeket termesztenek a barátok a látogatók bevonásával.



Korszerű technikával a középkorba
Kiss Didák házfőnök a további fejlesztési elképzelésekről elmondta, a látogatóközpont szeptemberi nyitása óta szerzett tapasztalatok azt mutatják, sok látogató igényelné, hogy a vezetett túrák helyett egyénileg járja be a kolostor több mint ötszáz éves épületegyüttesét.


A tervek szerint a látogatóközpontba érkező vendégek egy-egy táblagépet kapnának, amelyen kiválaszthatnák az életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelő programot. Akit például a középkor érdekel, mélyebben megismerkedhetne a Szegeden 750 éve jelenlévő szerzetesek történetével, miközben körbejárja a rendházat. Kisfilm mutatná be a látogatóközpontban kiállított miseruhát, amelyet a legenda szerint Mátyás király palástjából varrtak vagy Marchiai Szent Jakab székét 1450-ből. A látogató táblagépével a kolostorudvaron, a quadrumban körbefordulva megláthatja majd, hogy milyen volt 1713-ban a rendház, egy animáció segítségével pedig azt is megismerheti, hogy 1879 márciusában miként fogta körbe a Tisza vize a templomot.

Kihaló szakmákat elevenítene fel a látványműhely
A kolostor mellett látványműhelyeket alakítanának ki, ahol a vendégek a kihaló félben lévő szakmák fortélyait sajátíthatnák majd el, de készíthetnének gyógyteákat, likőröket és különféle gyógynövénykeverékeket is. A tervek között szerepel a templom orgonájának felújítása is. A hangszer az ország egyetlen teljesen pneumatikus orgonája, amely így egyedi játékmódot tesz lehetővé.
Kiss Didák elmondta, hogy Európában reneszánszát éli a vallási turizmus. Szeged a leghíresebb magyar zarándok útvonal, a Csíksomlyótól Mariazelig vezető Mária-út mentén található, ezért a kolostorban egy huszonkét fős zarándokszállás kialakítását is tervezik.

Misebort is kínálnak
A barátok saját misebor készítését és árusítását is elkezdik. A reduktív technológiával készült, így a szőlő gyümölcsösségét és illatát megőrző bor alapanyagát a Tokaji borvidéken, Mádon szüretelték. Az édes, ám harmonikus, szalmasárga színű bor az első kiállításokon és kóstolókon már elnyerte a közönség tetszését.
forrás ÖS

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát

A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.

2025. április 23. 13:14

Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n

A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.

2025. április 23. 11:40

Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében

A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.

2025. április 23. 09:56

Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 20:06

Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?

A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.

2025. április 22. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12