Szibériában találták meg az Anonymous hackercsoport követőit

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 15. 08:00

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfőn egy Krasznojarszkban élő férfit azzal vádolt meg, hogy tavaly májusban az Anonymous nemzetközi hackercsoport követőjeként, annak módszerével blokkolta az államfői hivatal honlapját.

    Az FSZB szibériai igazgatósága átadta az ügyet a bíróságnak. A vád szerint a harmincéves férfi a Milliók menete támogatását fejezte ki azzal, hogy május kilencedikén egy órán keresztül akadályozta a kremlin.ru internetes oldal működését.
    A Milliók menete tiltakozó akció volt, amelyet Vlagyimir Putyin beiktatása és a sokak szerint visszaélésekkel tarkított elnökválasztás miatt szerveztek.
    A vádlott tagadja bűnösségét. Érvelése szerint nem tudta, hogy az általa használt program kárt okozhat és blokkolhatja az elnöki oldalt, a vizsgálat azonban ennek az ellenkezőjét látszik bizonyítani  - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
    Amennyiben a bíróság helyt ad a vádnak, akár négy év börtönre is ítélhetik a krasznojarszki férfit.
    Vlagyimir Ruban, a Krasznojarszki terület biztonsági szolgálatának nyomozati osztályvezetője szerint a kibertámadás elkövetője az Anonymous nemzetközi hackercsoport utasításait követve cselekedett. Ruban azt is közölte, hogy a közeljövőben további krasznojarszki lakosok hasonló ügyében fordulnak bírósághoz.
    Az Anonymoust 2010-ben ismerte meg a világ, amikor tagjai sorozatban támadták meg olyan szervezetek honlapjait, amelyek a titkos diplomáciai dokumentumokat közlő portál, a WikiLeaks működését akarták megakadályozni. A támadásnak áldozatul esett internetes oldalak között volt a Paypal, a Visa és a Mastercard, de a hackerek feltörték az amerikai szenátus, valamint Brazília, Mexikó és Olaszország kormányainak honlapját is.
    "Ha DDoS-támadásról (a szolgáltatásmegtagadással járó támadás egy bonyolultabb fajtájáról) volt szó, akkor annak az internetes szolgáltatón keresztül kellett végbemennie. Ezért az elnöki hivatalt kiszolgáló cégnek kellett volna idejében észlelnie és visszavernie azt" - mondta a vzgljad.ru internetes újságnak Alekszandr Zaharov, az orosz Matematikai és Számítástechnikai Tudományos Intézet információbiztonsági tanszékének vezetője.
    A Vzgljadnak az orosz elnöki hivatalban nem mondták meg, melyik internetes szolgáltató biztosítja az államfői honlap működését. Az egyik orosz, vírusirtó programokat fejlesztő cég munkatársa szerint azonban önmagáért beszél az a tény, hogy felfedték a számítógépes támadó kilétét.
    A RIA Novosztyi emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban még egy 19 éves krasznojarszki diákot vádoltak meg kibertámadással. A főiskolás nem tagadta, hogy 2012. május 6-án és 7-én az Anonymous módszerével támadta meg az orosz államfői hivatal honlapját.

Kulcsszavak: hacker security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

QNAP a Pwn2Own Ireland-en: új szintre emelt kiberbiztonság

A QNAP Systems, Inc., a számítási, hálózati és adattárolási technológiák egyik vezető fejlesztője idén is részt vett az írországi Corkban megrendezett Pwn2Own Ireland versenyen. A Zero Day Initiative (ZDI) által szervezett Pwn2Own a kiberbiztonsági világ egyik legjelentősebb eseménye, ahol elismert kutatók vizsgálják a széles körben használt eszközök nulladik napi sebezhetőségeit a globális kiberbiztonság erősítése érdekében.

2025. november 14. 11:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01