Magyar Telekom: Több mint hatmillió forint adomány az SOS Gyermekfalunak

forrás: Prím Online, 2013. január 16. 08:46

A Magyar Telekom és az általa létrehozott Fenntarthatósági Médiaklub  decemberi sütiakciójában a vállalat munkatársai és a Médiaklub tagjai saját készítésű süteményeiket kínálták eladásra. Adományt ér az Alapítvány számára  a Telekom karácsonyi elektronikus üdvözlőlapja. Mindezt pedig jelentős kiegészítéssel adja át a távközlési vállalat.

A vállalat „Adni jó! Sütiakció“ programja idén decemberben is szép eredményt hozott. A Telekom munkatársaihoz és vezetőihez a Fenntarthatósági Médiaklub (FMK) tagjai is csatlakoztak, nemcsak a program népszerűsítésében, hanem a sütemények elkészítésében és értékesítésében is jelentős szerepet vállalva. A házisüteményekért felajánlott, becsületkasszába folyó forintok nyolcszázezerre duzzadtak egyetlen délelőtt alatt. Az immár hagyománynak számító sütiakció, mint jótékonysági programmodell az elmúlt év novemberében CSR Hungary Díjat nyert. 
Több ünnepi képeslapból válogathatott decemberben a Magyar Telekom honlapján bárki, aki az év végi gesztus ezen módjával kívánt élni vagy egyszerűen csak az automatikus jótékonykodás lehetőségével szimpatizált – minden elküldött képeslap után 100 forintot adományozott ezzel a rászoruló gyerekeknek.



A Telekom ötmilliós kiegészítésével végül összesen 6.037.695 Ft  értékű adományt adott át Kovács Ildikó, a vállalat kommunikációs igazgatója az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa számára.

“Az adományból egy terápiás szobát alakítunk ki a kecskeméti régióban működő létesítményeinek egyikében. Itt azok a gyerekek kapnak majd egyéni pszichoterápiás segítséget, akik a lelki sérüléseik kezeléséhez speciális közeget igényelnek, egyebek mellett például zene- vagy fényterápiás eszközök alkalmazását” – mondta el Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának ügyvezető igazgatója.

“Adományozási célterületeink között kiemelten szerepel a felnövekvő nemzedék, ezzel az adománnyal ráadásul olyan gyerekek számára tudunk jelentős segítséget nyújtani, akiknek az átlagnál kevesebb vagy más jut. Külön öröm pedig az adomány mögött rejlő összefogás, hogy ez a siker nemcsak a Telekom érdeme, hiszen a sütiakcióban résztvevő lelkes munkatársaink mellett a Fenntarthatósági Médaklub tagjai külön köszönetet érdemelnek.”  -  mondta Kovács Ildikó.

Kulcsszavak: adomány Magyar Telekom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé

Ma, 2025. április 20-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.​

 

2025. április 21. 18:26

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12