Kovács Zsolt az MPVI Zrt. új vezérigazgatója
Kovács Zsolt látja el az MPVI Zrt. vezérigazgatói teendőit 2013. január 24-étől - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán a honlapján.

Kinevezésére azt követően került sor, hogy a negyedik mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt. tulajdonosi közgyűlése január 18-án elfogadta Kalmár István, az igazgatóság elnöke és Schmidt Pál vezérigazgató lemondását az igazgatósági tagságról, és ezzel egyidejűleg Schmidt Pál vezérigazgatói jogviszonya is megszűnt.
A közvetetten állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt.-ben az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt.-nek (10 százalék), az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek (45 százalék) és az MFB Invest Zrt.-nek (45 százalék) van tulajdonrésze.
Az MPVI-t érintő bírósági döntés volt tavaly, hogy a Fővárosi Törvényszék szeptemberben jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvenciaárverésen hozott korábbi határozatait. A benyújtott felülvizsgálati kérelem miatt a Kúria hoz végső döntést, várhatóan február végén.
A törvényszék szerint a negyedik mobilszolgáltató jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat. Annak eldöntése, hogy az NMHH az eredeti állapotot állítja helyre vagy új tendert hirdet, meghaladta a bíróság hatáskörét, így erről nem szól az ítélet.
A frekvenciaárverés végeredményét a már piacon lévő mobilszolgáltatók támadták meg.
Kapcsolódó cikkek
- Elfogadták a negyedik mobilszolgáltató vezetőinek lemondását
- SAP: Új vezető a régió élén
- Januártól új struktúrában működik a Telenor kereskedelmi részlege
- Új felsővezető a Magyar Telekomnál
- Távozik a Magyar Telekom marketing és vállalati kommunikációs igazgatója
- Vezető tanácsadói kinevezés a Morpho Communications-nél
- Vodafone-tól csábított felsővezetőt a Magyar Telekom
- Új vezetővel és ambiciózus tervekkel készül a BalaBit a következő évekre
- Új lakossági értékesítési igazgató az Invitelnél
- Új vezérigazgató a CE On-Demandnál
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A TCL elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést
A TCL, a funkciókban gazdag okostelefonok, táblagépek és csatlakoztatott eszközök kijelzőinek úttörője elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést, mellyel a vállalat kiemelkedő környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) teljesítményét ismerték el. Ez a rangos tanúsítvány az összes kiértékelt vállalat top 2%-ába helyezi a TCL-t, megerősítve ezzel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között elfoglalt helyét.
Online és offline sikerek a MediaMarktnál
Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.