Új veszélyek jelentek meg az interneten

forrás: Prím Online, 2013. január 29. 09:27

Öt éve még az MSN-en terjedő vírusok okoztak galibát a gyanútlan fiatalok számítógépein, ma pedig már többek között mobiltelefonról feltöltött fotók vezethetnek kínos pillanatokhoz. Új veszélyek jelentek meg az interneten, ezért minden évben érdemes sorra venni a legfontosabb fenyegetéseket, és felhívni a gyerekek figyelmét az aktuális problémákra.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Biztonságosabb Internet Napját február elején. A Microsoft az elmúlt öt év alatt a Safer Internet program keretein belül összesen 1,5 millió személy figyelmét hívta fel az interneten leselkedő veszélyekre különféle formákban. A legnagyobb veszély a fiatalokat fenyegeti, ám nem csupán őket kell bevonni a tájékoztatásba. Ugyanilyen fontos, hogy a szülők és a tanárok is tisztában legyenek azzal, mire kell figyelniük, ha gyermekeik vagy diákjaik interneteznek. A vállalat szakemberei ezért minden lehetséges fórumon terjesztik az információkat a diákok, tanárok, szülők és civil szervezetek alkalmazottai körében. Tréningeket szerveznek, rendezvényeken vesznek részt, játékokat bonyolítanak le, előadásokat tartanak, és osztályokat látogatnak meg vagy fogadnak székházukban, hogy a világháló biztonságosabb használatáról beszélgessenek a diákokkal.


Új lehetőségek, új veszélyek
Az előadások és kötetlen beszélgetések során a legtöbb fiatal megnyílik a Microsoft trénerei előtt, és őszintén mesél saját tapasztalatairól. Olyan történetek kerülnek elő ilyenkor, amelyeket más felnőttel nem osztottak meg, mert tartottak tőle, hogy nem értenék meg a problémákat. Ezek az esetek gyakran igazolják, hogy nagy szükség van a tájékoztatásra.


„Számos olyan történetet hallunk, amelyben gyermekek űznek egymással tréfát. Karinthy idejében az volt a vicc a gyerekek között, ha ’szamár’ feliratot ragasztottak egymás hátára, vagy lerajzolták a táblára Kökörcsin tanár urat alsónadrágban, cilinderrel a fején, amint II. Józsefnek jelentést tesz az Osztály magaviseletéről. A számítógép és az internet új utakat nyitott az ártatlan, de akár rosszindulatú tréfák előtt is, és a gyerekek sokszor nem ismerik fel, mekkora károkat okozhatnak maguknak vagy másoknak az internet nyilvánosságán keresztül” – magyarázta Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere, aki már több száz tréninget tartott, és ezen keresztül több százezer diákkal beszélgetett internetes tapasztalatairól.


A közösségi oldalak és az okostelefon a menő
A Safer Internet kampány indulásakor, öt évvel ezelőtt még más veszélyeken volt a hangsúly, mint napjainkban. Természetesen akadnak olyan problémák, amelyek sajnos azóta is aktuálisak, beleértve a vírusokat, az adatokkal történő visszaélést vagy akár a legkomolyabb bűntényeket, például a pedofil zaklatást.


Sokkal inkább előtérbe kerültek azonban az utóbbi időben a közösségi oldalak, illetve az okostelefonok. Öt éve még csak elvétve akadt olyan diák, aki fényképeket töltött volna fel a mobiljáról az internetre, de ma ez már mindennaposnak számít. Abba viszont nem gondolnak bele, milyen veszéllyel járhat ez, és milyen következtetések vonhatók le egy-egy, a közösségi oldalon közzétett fotóból.


Márpedig a legnagyobb közösségi oldalon egy ideje alapbeállítás, hogy jelzi, hol töltötték fel a fotót. Tehát hírül adja –  jobb esetben csak minden ismerősnek, rosszabb esetben országnak-világnak –, merre tartózkodik éppen a kép készítője. A legrosszabb esetben, és a legkevésbé gondosan védett profilbeállítások mellett ez akár betörőket is vonzhat a nyaraló családok házaihoz. Csak annyi kell ehhez, hogy a gyermek feltöltsön a nyilvános profiljára pár fotót a szobájáról és az abban tartott értékekről, megadja az adatlapján a lakcímét, és elmesélje, mikor mennek nyaralni.


A 8 leggyakoribb hiba, amivel az internetező gyerekek veszélybe sodorják magukat:
1. Közzéteszik saját maguk vagy mások személyes adatait
2. Felelőtlenül megosztják jelszavaikat
3. Túlzott figyelmet vonzó képeket közölnek magukról vagy másokról
4. Illegális tartalmakat töltenek le / fel
5. Azt hiszik, hogy tevékenységük anonim az interneten
6. Levélszemetet nyitnak meg
7. Valótlan információkat továbbítanak anélkül, hogy meggyőződnének azok hitelességéről és aktualitásáról
8. Felelőtlenül rákattintanak bármilyen linkre anélkül, hogy tudnák, biztonságos oldalra vezet-e


Nem gondolnak bele
Noha az internetet és a közösségi oldalakat többnyire ugyanúgy használhatják, mint a felnőttek, a gyerekek sokszor rendkívül naivan viselkednek. A Microsoft trénerei számos olyan történetet hallottak, ami azzal kezdődött vagy végződött, hogy „…egyszerűen nem gondoltunk bele”.


Például akadt olyan diák, aki kiírta a közösségi oldalra, hogy éppen lóg a suliból, majd elcsodálkozott, amikor a lyukasóra alatt internetező osztályfőnöke lájkolta a bejegyzést. Egy másik fiú pedig az unalmasnak talált matekórán internetezett, és ezt a tényt a biztonság kedvéért megosztotta az ismerőseivel is. Arról elfeledkezett, hogy az iskola igazgatója is az ismerősei között van – persze azonnal eszébe jutott, amikor az intézet vezetője lájkolta a bejegyzését. Nem azért osztottak meg ilyen tartalmakat a ezek a gyerekek, mert buták lennének, egyszerűen csak nem gondoltak bele, ki mindenki látja a bejegyzéseiket, fényképeiket, adataikat.


Jó- és rosszízű tréfák
A szakemberek tapasztalatai alapján a gyerekek sokszor a legalapvetőbb biztonsági szabályokat sem tartják be. Például sokan nyilvános gépen, akár a könyvtárban is elmentik személyes jelszavaikat, amelyekkel bárki beléphet e-mail fiókjukba vagy a közösségi oldalon található profiljukba. Ez pedig számos különféle visszaélést tesz lehetővé.


Sokszor abba sem gondolnak bele a fiatalok, hogy az is elég lehet egy csínyre, ha csak pár percre őrizetlenül hagyják a gépüket, anélkül, hogy lezárnák azt. Saját kárán tanulta meg ezt például az a fiú, aki egyest kapott a házi dolgozatára, mert az ízléstelen vicceket tartalmazott. A vicceket saját öccse írta bele, míg ő éppen kiment valamiért a szobájából.


Arról az aranyszabályról is sok fiatal megfeledkezik, hogy internetre csak olyan képet szabad feltölteni, amit egy idegennek is bármikor megmutatnának. Hiszen ami az internetre felkerül, az ott is marad, és mindig megtalálható lesz, még akkor is, ha az eredetit törlik. Akár az is veszélyes lehet, ha a legjobb barátjának küld át valaki egy-két, abban a pillanatban viccesnek talált fényképet. Ahogy az egyik, a Biztonságosabb Internet előadásra ellátogató kislány példája is mutatja, a legjobb barátság ilyen korban még egy apró félreértés miatt is megszakadhat, a sértett fél pedig bosszúból kínos képeket tölthet fel a közösségi oldalra régi barátnőjéről. Viccesnek tűnhet például a lányok számára, ha az édesanyjuk ruháiban, ékszereiben és sminkjében pózolnak egy pizsamaparti alkalmával a tükör előtt, és elkattintanak néhány fotót. De ezek a képek egy közösségi oldalon már teljesen más reakciókat váltanak ki.


„A velünk megosztott történetek azt mutatják, nagy szükség van figyelemfelhívó munkánkra. A Microsoft mindig is kiemelt kérdésként kezelte ezt a problémát, és YouthSpark programján keresztül mindent megtesz a figyelemfelhívás érdekében. Szívesen fogadunk osztályokat és csoportokat székházunkban, ahol ingyenes tréningen, szórakoztató formában mutatjuk be az internetezés legfontosabb veszélyeit, illetve az elkerülés módszereit” – foglalta össze Szilágyi Bernadette.


További információ a Microsoft Biztonságosabb Internet kampányáról: http://webvelem.hu/
További információ a Microsoft székházában tartott tréningekről: http://webvelem.hu/?m=gyar_info
 

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A hűsítő medencéből is aláírhatók elektronikusan a határidős céges dokumentumok

Bár korábban személyes megjelenéshez volt kötve az e-aláírás igényléséhez szükséges azonosítás, ma már lehetőség van ezt távolról intézni, videó azonosítással. Ehhez elegendő mindössze egy laptop vagy egy okostelefon, és néhány perc alatt bárki elvégezheti a regisztrációt. A sikeres azonosítás után akár 1 napon belül hozzájuthatunk az elektronikus aláíráshoz elengedhetetlen tanúsítványhoz. 

2021. augusztus 5. 14:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Xiaomi a Fortune Global 500-as listájának 338. helyére lépett

2021. augusztus 3. 09:56

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

2021. július 20. 16:30

Első a kiberbiztonság?

2021. július 7. 12:37

950-szeresére nőtt három hét alatt a magyar vizslacoin árfolyama

2021. június 28. 09:52