Rózsa Iván lesz a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója

forrás: Prím Online, 2013. február 1. 07:49

Rózsa Ivánt nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójának 2013. március 18-ával. A szakember a Vállalati kommunikációs igazgatóság vezetőjeként irányítja majd a legnagyobb hazai távközlési cég külső és belső kommunikációs, valamint márka-, szponzorációs és rendezvénymenedzsment tevékenységét.

Rózsa Iván az International Business School angol nyelvű képzésén végzett közgazdászként, majd a Közép-Európai Egyetemen szerzett MBA diplomát. A szakember a kereskedelem, az olaj- és vegyipar, valamint a gyógyszeripar területén szerzett marketing, majd vállalati kommunikációs tapasztalatokat, és töltött be vezető pozíciókat. 2007-ben csatlakozott a Sanofi gyógyszercéghez, ahol 2010-től a magyarországi leányvállalat kommunikációs igazgatója, valamint tagja a vállalat menedzsmentjének. 2011-ben nevezték ki a négy országból álló Duna régió kommunikációs igazgatójának, és tagja lett a régió menedzsmentjének. Irányítása alatt a Sanofi lett az első magyarországi gyógyszervállalat, amely magas szintű, auditált fenntarthatósági jelentéssel rendelkezik.

A március közepén érkező új kommunikációs igazgató a távközlési piachoz hasonlóan erősen szabályozott gyógyszeripari kommunikáció területén szerzett tapasztalatának köszönhetően is eredményesen irányíthatja a Magyar Telekom kommunikációs tevékenységét.
 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja

A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.

2025. március 17. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59