Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 2. 09:49

Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait: a tárgyak általános- és középiskolai oktatói a matematika és fizika népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásában való részvételéért kaphatják meg a legjobbaknak járó kitüntetést, az Ericsson-díjat.

    Az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési igazgatósága által alapított elismeréssel és a díj mellé járó, fejenként 250 ezer forintos pénzjutalommal idén összesen nyolc oktatót tüntetnek ki. Az Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért elnevezésű díjjal azt a két-két matematika- és fizikatanárt jutalmazzák, akik tanítványaikkal együtt aktívan bekapcsolódtak a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, illetve az Abacus című folyóirat pontversenyeibe, vagy a tanítás mellett évek óta a legtöbbet teszik a tantárgyuk iránti érdeklődés felkeltéséért, annak megszerettetéséért.


    A tehetségek gondozásáért járó díjat annak a két-két matematika- és fizikaoktatónak ítélik oda, akiknek tanítványai az említett pontversenyeken, illetve a Varga Tamás, Kalmár László, Arany Dániel matematikaversenyek, a matematika vagy fizika OKTV, az Öveges József, Jedlik Ányos, Mikola Sándor, Szilárd Leó fizikaversenyek, a Nemzetközi Matematika vagy Fizika Diákolimpiák, a Kürschák József matematikai tanulóversenyek vagy az Eötvös Loránd fizikaversenyek valamelyikén a 2008-2009-es tanévtől kezdődően elnyerték az első öt díj egyikét - részletezi a vállalat közleménye.


    A kitüntetéseket a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány ítéli oda a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díjbizottságainak ajánlása alapján. A jelöltekre írásos javaslatot nyújthatnak be szakmai és társadalmi szervezetek, vagy a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok. Korábban nem díjazott pályázatok is megismételhetők.


    Az ajánlásokat április 15-ig várják "Ericsson-díj" megjelöléssel a MATFUND Alapítvány címén (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.). A pályázati adatlapok a http://www.komal.hu vagy a http://www.ericsson.hu/ericsson-dij-2013/ címről tölthetők le.
    A díjkiosztó ünnepségre június elején, az iskolai tanév végén kerül sor.


    Az 1999-ben alapított Ericsson-díj azért jött létre, hogy támogassa, elismerje és erősítse a világviszonylatban is kiemelkedő matematikai és természettudományos alapképzést. Az alapítás óta összesen 170 matematika- és fizikatanár kapta meg a kitüntetést.

Kulcsszavak: oktatás díj Ericsson-díj

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05