A Deutsche Telekom partneri együttműködésre lépett a Depeche Mode-dal
Az idén májusban induló európai turné részeként a Telekom mutatja be a koncerteket kilenc országban, köztük Budapesten is. A Telekom a rajongók bevonásával kiállítást is szervez az “Electronic Beats” nemzetközi zenei program keretében, felvonultatva az együttes rajongóinak legérdekesebb alkotásait és emléktárgyait. Az együttes új, “Delta Machine” című albuma március 26-án jelenik meg a boltokban és elérhető lesz online is. Az első, “Heaven” című dal videoklipjét február 1-jén mutatták be.
A Depeche Mode-dal folytatott partneri együttműködés részeként a Magyar Telekom aktivitásaiban részt vevő rajongók belépőjegyeket nyerhetnek az együttes májusi budapesti koncertjére, és akár az együttes tagjaival is találkozhatnak.
“ A 'Life is for Sharing' szlogenünk áll tevékenységünk középpontjában a zenei események támogatása során is. A Depeche Mode-ra ma zenei idolként tekintenek a világ minden táján, az együttes rajongói köztudottan hűségesek és kommunikatívak, a banda fantasztikus koncertjeiről pedig legendák szólnak. Örülünk, hogy a zenekar támogatja az elképzeléseinket, és a Deutsche Telekom Csoportot választották partnerül a turné során. A Depeche Mode közösség bevonásával egyedülálló rajongói élményt szeretnénk teremteni, felhasználva technológiánkat, termékeinket és szolgáltatásainkat” - foglalta össze a partneri együttműködés jelentőségét Wolfgang Kampbartold, a Deutsche Telekom nemzetközi marketingkommunikációért és szponzorációért felelős alelnöke.
“Mindig fontos volt számunkra az innovatív technológia használata, melynek segítségével minden turné még nagyszerűbbé tehető, mint az előző” – mondta az énekes Dave Gahan, aki nagy várakozással tekint az együttműködés elé. “A Deutsche Telekom támogatásával az eddigieknél sokkal több rajongónkkal oszthatjuk meg az élményt, sokkal többen lehetnek részesei európai turnénknak, függetlenül attól, hogy hol tartózkodnak.”
A partnerség mindenekelőtt a rajongókra összpontosít. Az együttes rajongói a világ minden táján meghívást kapnak egy különleges kiállításon történő részvételre, ahol a legjobbak bemutathatják az együtteshez kötődő saját műalkotásaikat, illetve emléktárgyaikat. A Telekom “Electronic Beats” elnevezésű nemzetközi zenei programja keretében, egy virtuális show formájában zajlik majd a bemutató a www.electronicbeats.net weboldalon, valamint a kiválasztott városokban - mint Berlin, Varsó, Zágráb és Prága – a valóságban is kiállítják majd a legkiemelkedőbb és legérdekesebb műveket és tárgyakat.
A brit együttessel létrejött partneri együttműködéssel a Telekom folytatja hagyományait, hiszen olyan nemzetközi előadókkal és együttesekkel dolgozott a cég már eddig is, mint Katy Perry, a Foo Fighters, a Pet Shop Boys és Robbie Williams. A távközlési iparág egyik vezető vállalataként a Telekom szerteágazó tapasztalataival, innovatív termékeivel és médialehetőségeivel támogatja a turnét és az album megjelentetését is.
A Depeche Mode egy jelenség a zene világában. Rajongóik szemében idollá váltak, népszerűségük töretlenül nőtt fennállásuk 33 éve során; az ifjúkori szinti-pop együttesből mára nemzetközileg ismert és elismert, stadionokat megtöltő sztárokká váltak. Legutóbbi, 2009/2010-es turnéjuk a több mint 2,5 millió eladott jeggyel minden rekordot megdöntött.
A magyarországi aktivitásokkal kapcsolatban további részletek a közeljövőben várhatók a T-Mobile Facebook oldalán, valamint a www.telekom.hu weboldalon.
Európai koncert dátumok 2013-ban:
Athén, 13.05.10. péntek
Szófia, 13.05.12. vasárnap
Bukarest, 13.05.15. szerda
Budapest, 13.05.21. kedd
Zágráb, 13.05.23. csütörtök
Pozsony, 13.05.25. szombat
München, 13.06.01. szombat
Stuttgart, 13.06.03. hétfő
Frankfurt, 13.06.05. szerda
Berlin, 13.06.09. vasárnap
Lipcse, 13.06.11. kedd
Hamburg, 13.06.17. hétfő
Düsseldorf, 13.07.03. szerda
Düsseldorf, 13.07.05. péntek
Prága, 13.07.23. kedd
Varsó, 13.07.25. csütörtök
Kapcsolódó cikkek
- A Green Day-t is legyőzte a Vodafone Hangtérkép Cannes-ban
- Döntőbe került a Vodafone Hangtérkép
- Egy robotbanda új értelmet ad a heavy metalnak
- Kelet-Európában is elérhető a rara.com digitális zeneszolgáltatása
- 100 gigabites adat-összeköttetés Genf és Budapest között
- Az AC/DC az iTunes kínálatában
- A Universal összes zenéjével feltöltve érkeznek a HP legújabb gépei
- ASUS Xonar Essence One MUSES Edition audiofil minőségű hanggal
- Engeszteld ki a barátnőd zenei egyveleggel!
- Interneten közvetíti Yonderboi koncertjét a Vodafone
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Többkijelzős munkaállomások otthon: hardveres alapok és beállítások
Egy magyar srác filmje a világ legjobb autós diákfilmje lett
Varga Sébastien, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) frissen végzett second unit rendező szakos hallgatója elnyerte a Nemzetközi Motor Filmdíj (International Motor Film Awards – IMFA) Legjobb Diákfilm kategóriájának fődíját.
Flipperőrület a Ráday utcában – Európa legjobbjai Budapesten mérik össze tudásukat
Idén októberben a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja: a Game Galaxy ad otthont a Hungarian Pinball Opennek (HPO), ahol mintegy 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelkedő játékosok mérik össze tudásukat. Az idei verseny különlegessége a női mezőny megmérettetése. A nevezési helyek gyorsan beteltek, de az események az érdeklődők számára online is követhetők lesznek.
A daltól az algoritmusig: a magyar zenetörténet újragondolva
Hatvan évvel ezelőtt két fiatal alkotó, Szörényi Levente és Bródy János, új hullámra kapcsolta az országot: megszületett a beat, és vele együtt egy generáció saját hangja. Az Artisjus kiadásában megjelenő Dalszerző Bookazin ezt a pillanatot idézi fel, miközben továbbgondolja annak hatását. Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig – a kiadvány több mint száz év magyar zenetörténetét sűríti, és arra keresi a választ, mi tartja életben a dalt a technológia korában. Az archív és kortárs fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány a dalszerzők napjára, október 8-ára jelenik meg.
Ikarus-legendák az Aeroparkban: két nap, 100 busz, rengeteg élmény!
Hamarosan ismét eljön az a két nap, amikor nem csupán a történelmi repülőgépek kerülnek a reflektorfénybe az Aeroparkban. Október 4-én és 5-én közel 100 Ikarus autóbusz – köztük klasszikus oldtimerek és ritkaságnak számító modellek – várja a látogatókat. A program részeként élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás és különleges motorindítások is lesznek, mindez a legendás magyar márka előtt tisztelegve.

