Noreg: Jó üzlet a biztonság

forrás: Prím Online, 2013. március 5. 11:49

A Noreg Kft. 2012-ben is rekord árbevételt könyvelhetett el, az előző évhez hasonlóan. Az árbevétel 20 százalékkal nőtt a tavalyi rekord eredményhez képest is, így elérte a 730 millió forintot. A siker részben a vállalat saját fejlesztésű MARGARÉTA kártyamenedzsment terméke iránti nagy érdeklődésnek köszönhető, részben pedig annak, hogy a Noreg a tavalyi év során is sikeresen nyitott új területek és termékek felé.

„2012 több szempontból is jelentős év volt a számunkra. A legfontosabb mérföldkő a legújabb saját fejlesztésű termékünk, az OrchIdea megjelenése volt az előző évben, amely a dokumentumok hitelesítés-menedzsmentjéről gondoskodik. Emellett forgalmazott termékeink választéka is bővült, például a naplógyűjtő és korrelációs képességekkel rendelkező QRadar rendszerrel, valamint a személyazonosság-felügyeleti Cyber-Ark Privileged Identity Management Suite megoldással. Továbbá az első mobilbiztonsági rendszert is tavaly üzemeltük be a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központban. Büszkék vagyunk rá, hogy innovatív stratégiánknak köszönhetően az idén 15 éves vállalatunk a nehéz gazdasági körülmények között is növekedést érhetett el” – fogalmazott Dr. Kőrös Zsolt, a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója.

A Noreg kimagasló eredményét a szakma is elismeri, hiszen az IBM 2012-ben immár második alkalommal jutalmazta az "Év Üzleti Partnere" díjjal a vállalatot az "Információvédelmi megoldások" kategóriában. Az elismerést a Noreg az IBM Security termékcsoportjában megtalálható és új technológiát képviselő Guardium értékesítésének, illetve az IT-biztonsági területhez kapcsolódó rendkívüli szaktudásának köszönhette.

IT-biztonsági trendek: mi várható 2013-ban

Mobil eszközök felügyelete

Napjainkban egyre több különféle mobileszköz jelenik meg a vállalati infrastruktúrákban. Egyrészt a vállalatok is igyekeznek a hatékonyság növelése érdekében a legkorszerűbb mobiltelefonokat és tableteket az alkalmazottak rendelkezésére bocsátani, másrészt a munkavállalók is előszeretettel használják saját eszközeiket napi munkájuk során. Az informatikai szakemberek számára azonban nehézséget okoz az eltérő operációs rendszereket futtató, sokféle készülék felügyelete. Erre a problémára kínálnak megoldást a Noreg által forgalmazott mobil biztonsági termékek:
·    ZENworks Mobile Management, amely elsősorban Android környezetben „ideális” megoldás, de lényegében minden mobil platformot támogat (Android, Apple IOS, Windows Mobile, Windows Phone, Symbian, BlackBerry).
·    Mobile Active Defense MECS terméke, amely teljes felügyeletet valósít meg az Apple iOS operációs rendszert futtató eszközök felett.

Adatbázisok védelme
Világszerte számos szervezet szembesül azzal a problémával, hogy adatai nincsenek biztonságban a rosszindulatú támadásoktól, a webes alkalmazásokban rejlő sebezhetőségektől vagy akár az engedély nélküli változtatásoktól sem. A nagytömegű adatszivárgások elsődleges forrásának az adatbázis-szerverek számítanak, ezért érdemes különös figyelmet fordítani védelmükre. A Noreg által kínált megoldás egy központosított, egységes megoldást biztosít arra, hogy a vállalatnál működő adatbázisok maximális védelemben részesüljenek.

Privilegizált felhasználók kezelése
A vállalatoknál egyre nagyobb az igény a rendszerekhez hozzáférő felhasználók jogosultságainak naprakész és pontos nyilvántartása iránt. Kiemelt terület a hozzáférés-kezelésen belül a privilegizált felhasználók (pl. Windows szerver adminisztrátor, a UNIX szerver root), illetve a különböző alkalmazásokba vagy scriptekbe beágyazott jelszavak kezelése, amely bonyolult eljárásokat és folyamatokat igényel. Ezek a fiókok és a jogosultságok is kezelhetők a hozzáférés-felügyeleti rendszerekben, de célszerűbb azok egy speciális modulját vagy kifejezetten erre a célra szolgáló megoldást (PIM - Privileged Identity Management) alkalmazni, amely természetesen szintén megtalálható a Noreg kínálatában.

User Activity Monitoring

A felhasználói tevékenységek naplózásával kivitelezhető a gyanús tevékenységek monitorozása és elemzése, a hibák felderítése, valamint a felhasználók visszatartása a kárt okozó aktivitásoktól. A Noreg által forgalmazott ObserveIT User Activity Monitoring megoldás a klasszikus szöveges napló alapú megközelítés helyett a vizuális rögzítésre helyezi a hangsúlyt, ami egyértelműbb és jobban követhető valós idejű megfigyelést, és utólagos elemzést tesz lehetővé. A rendszer működéséről készült rendkívül szemléletes videó az alábbi linken érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=-nGgxqF73l8

Kulcsszavak: +céginfo Noreg

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A PwC megvette a GKID-t

A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.

2024. október 3. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37