A Magyar Telekom Platina fokozatú támogatója lett a MOB-nak
A Telekom és Magyar Olimpiai Bizottság a mai napon sajtótájékoztató keretében hivatalosan is megerősítette húsz éves partnerségét, és a magyar sport jövője szempontjából meghatározóan fontos együttműködési szerződést írtak alá. A Magyar Telekom ezentúl Platina fokozatú támogatóként segíti a MOB munkáját. Az eseményen több díjat is kiosztottak az arra érdemeseknek.
A Magyar Telekom már több mint húsz éve támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, amelynek megerősítéseként a mai sajtótájékoztatón egy együttműködési szerződést is aláírtak – 2016-ig szól. Így ezentúl Platina fokozatú támogatóként segítik a MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését – telekommunikációs szolgáltatásaik széles tárházát felvonultatva.
A képen Christopher Mattheisen, Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója és Borkai Zsolt, a MOB elnöke látható
Húsz év nem kevés: ha belegondolunk, a Telekom már Atlantában is ott áll a Magyar Csapat mellett, majd pedig Sydney-ben, Athénban, Pekingben és Londonban is a MOB segítő társa volt. A szerződés meghosszabbítása a MOB számára nagy érdem, hiszen kifejezi a magyar sport egyik legjelentősebb szponzorának bizalmát és elismerését. 2011-ben egy évre erősítette meg partnerségét az akkor még Aranyfokozatú támogató, a mostani megállapodás azonban négy évre szól.
Borkai Zsolt, a MOB elnöke úgy nyilatkozott, hogy nagy öröm és büszkeség számukra, hogy az ország legnagyobb távközlési szolgáltatója bizalommal és bíztatással, immár Platina fokozatú támogatóként áll mellettük, hiszen – ahogy elmondta –„a MOB feladata, hogy a kiemelt olimpiai éveken túl, a köztes időszakban is irányítsa, koordinálja a magyar sportban felmerült feladatokat, és programjaival, szakmai hozzáértésével, az állami pénzekkel való megfelelő gazdálkodással, és nem utolsó sorban a támogatók megnyerésével biztosítsa az elkövetkezendő olimpiákon való eredményes szereplést”.
Christopher Mattheisen, Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója pedig kiemelte, hogy különösen büszkék arra, hogy immár a hatodik olimpiai ciklusban tekinthet a vállalatra a MOB biztos támogatóként, hiszen számukra a minőség, a bizalom és a megbízhatóság a szponzori együttműködésben is alapvetőnek számít. Talán a sikeres együttműködés igazi alapja, hogy nem csupán egyszerű támogatók, hanem – ahogy Mattheisen is hozzátette –, lelkes szurkolói is a csapatnak.
A sajtótájékoztató keretében díjakat is osztottak „Nők Sportjáért díjak” és „Médiadíjak” kategóriában.
A Nők a kategóriában Életműdíjjal jutalmazták Fábiánné Rozsnyói Katalint kajak-kenu sportágban kiemelkedő edzői életpálya elismeréséül. Szűcs Veronika Éves Teljesítményért Díjban részesült a londoni olimpián első alkalommal programba került női ökölvívó olimpiai bajnoki döntő vezetőbírói tevékenységéért. Világbajnok kerekesszékes vívó sportteljesítményéért pedig Krajnyák Zsuzsanna többszörös paralimpiai ezüst- és bronzérmes vehette át Különdíját. Junior Díj kategóriában Rózsa Csillát jutalmazták, aki világranglista-vezető golfozó. A díjat jó tanulmányi eredményéért és a golf sportágban nemzetközi és hazai eredményességéért vehette át.
A képen Krajnyák Zsuzsanna, valamint Szűcs Veronika díjazottak láthatók. Fábiánné Rozsnyói Katalin és Rózsa Csilla különföldi tartózkododásuk miatt nem tudtak jelen lenni az eseményen, a díjat megbízottaik vették át
A MOB Médiabizottságának díjazottjai közül Média Életműdíjat vehetett át Farkas József, fotóriporter, Média Nívódíjat pedig Gyuricza Róbert, az MTVA hírügynökségi sportszerkesztőségének vezetője, Bera Emese, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere, Vincze Attila, a Sport1 televízió szerkesztője, valamint Deák Zsigmond, a Magyar Nemzet újságírója.
Több Média Oklevél elismerést is kiosztottak: Fejér Balázs, a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportere, Horváth Mariann, az Eurosport kommentátora, Bálint Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója, Csiszár Jenő, műsorvezető, a ClassFm Rádió program tanácsadója, valamint Vobeczky Zoltán, az MTVA szerkesztő-riportere részesült ilyen méltatásban.
Kapcsolódó cikkek
- Utasbiztosítás SMS-ben mindhárom mobilszolgáltatónál
- Újabb nemzetközi formatervezői díjakat nyert el az LG
- iPhone applikációt készített a BMW a labdarúgó Európa-bajnokságra
- Németországban betilthatják a Google Térképet
- Miért drágább a mobilinternet itthon, mint Ausztriában?
- Új NBA statisztikai oldal belső infókkal
- USA-ban is elérhető a Nokia Music+ szolgáltatása
- Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait
- Egy kereső, amely a trükkös kérdésekre is válaszol
- A Green Day-t is legyőzte a Vodafone Hangtérkép Cannes-ban
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordforgalmat bonyolított a Yettel hálózata a Sziget Fesztiválon
Szombathelynyi extra hálózati kapacitással készült a Yettel a Szigetre, ahol közel 54 terabájt adatforgalmat generáltak a fesztiválozók. A rendezvényre a hazai közönség mellett 66 országból érkeztek látogatók, a külföldi roamingolók közül pedig a hollandok és az olaszok használták legintenzívebben a mobilhálózatot.
Elhunyt Kis Ervin Egon
61 éves korában - gyors lefolyású súlyos betegség következtében - 2026. augusztus 7-én elhunyt Kis Ervin Egon, tévés, újságíró, e-kereskedő, az e-kereskedelmi szervezet megerősödésének időszakában hat évig a SZEK.org (a későbbi E-commerce szövetség) elnöke, tanácsadó, innovátor, fintech-guru.. és még sorolhatnánk. Nekünk - még az internet hőskorában - kollegánk. Az internet népe rengeteg mindent elmondott róla, sokan búcsúztatták, mi most egy régi, 1998-as cikkével emlékezünk rá, és az akkori - Net-TV-s munkájának végzése közben készült fotójával. Nyugodj békében Egon, fenn már várnak néhányan, akiknek szüksége van a meglátásaidra, tanácsaidra.
Elindult a Sziget: a Yettel idén is extra hálózati kapacitással készül a fesztiválozókra
Elindult a Sziget Fesztivál, amely idén is várhatóan több százezer látogatót fogad az Óbudai-szigeten. Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális eseményének hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel ezúttal is kiemelt hálózati kapacitással készül: a fesztivál idején egy Szombathely méretű település mobilhálózati igényeinek kiszolgálására elegendő kapacitás áll majd rendelkezésre.
A digitális térben elszenvedett trauma után sem kell egyedül maradni
Az online visszaélések nem csupán jogi, technikai vagy anyagi problémát jelenthetnek, hanem komoly lelki terhet is róhatnak az érintettekre. A történtek megrendíthetik a biztonságérzetet, a másokba vetett bizalmat, és hosszú időre nyomot hagyhatnak az áldozatokban.
AI, felhő és biztonság egy kézben: a Promise Group megerősíti jelenlétét a magyar piacon
A mesterséges intelligencia rövid idő alatt az üzleti informatika egyik meghatározó stratégiai tényezőjévé vált. A vállalatok igényei ma már túlmutatnak a hagyományos szoftverlicencelésen: olyan technológiai partnereket keresnek, amelyek komplex támogatást nyújtanak a felhőalapú megoldások, a mesterséges intelligencia, valamint a kiberbiztonság területén is.

