Szuperszámítógépes kutatást segítő program indult három vidéki egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 22. 08:20

Uniós támogatással a szuperszámítógépes kutatást segítő program indult a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet részvételével - közölte Dombi György projektvezető.

A 780 millió forintból megvalósuló, 2014 őszéig tartó projekt célja a szuperszámítógépes kutatások elterjesztése, illetve a nagy vidéki tudományegyetemeken 2011-ben létrehozott informatikai kapacitás optimális kihasználása - mondta a Szegedi Tudományegyetem professzora a programról tartott sajtótájékoztatón.
 

A kiemelkedő számítási kapacitásokkal rendelkező szuperszámítógépeket az informatikai kutatások mellett elsősorban a természettudományok, illetve az élettudományok területén alkalmazzák, felhasználásuk azonban egyre fontosabbá válik a közgazdasági, mérnöki vagy akár a jogi, illetve bölcsészettudományi területen is. A program célja lehetővé tenni e tudományterületek művelői számára a szuperszámítógépek használatát, például a szakterületüket érintő tudásbázis létrehozásával.
 

Az egyetemi tanár tájékoztatása szerint a projekt részeként több informatikai jellegű kutatási program is megvalósul: vizsgálják többek között, hogy a napjainkban létrehozott, digitálisan tárolt adatok, dokumentumok, tervrajzok miként lesznek felhasználhatók néhány év vagy évtized múlva.
 

Dombi György elmondta, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban nem áll rosszul a szuperszámítógépek alkalmazása terén. A berendezések azonban négy-öt év alatt elavulnak, olyan gyorsan növekszik a berendezések számítási teljesítménye, illetve annyit javul a számítógépek energiafelhasználása. A program keretében felmérik a kutatói igényt is, hogy milyen fejlesztésekre lesz szükség az elkövetkező néhány esztendőben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10