Tudományos kalandokra hívja a diákokat a Chemgeneration Roadshow

forrás: Prím Online, 2013. március 24. 09:20

Drámaian kevés kémiatanár végez évente Magyarországon. E helyzeten kíván javítani az a program, amelynek keretében évente ezerötszáz középiskolás diák végezhet érdekes és szórakoztató kémiai kísérleteket felsőoktatási intézmények laboratóriumaiban - ingyenesen.

A kezdeményezéshez kilenc egyetem és főiskola csatlakozott, amelyek különleges kémia foglalkozásokra hívják meg a továbbtanulókat: a jövő lehetséges vegyészeit és kémiatanárait.

Ebben a tanévben országosan kémia szakon 416-an, vegyészmérnöki karon pedig 414-en kezdték meg tanulmányaikat. Az igazi problémát azonban az jelenti, hogy a felvettek csupán 20%-a fejezi be sikeresen tanulmányait, a tanárok képzésénél pedig a helyzet egyenesen drámai: évente körülbelül csak öten kapnak kémiatanári diplomát. A program szervezői remélik, hogy a Chemgeneration Roadshow foglalkozásait látogató diákok a továbbtanuláskor szívesebben választják majd a természettudományos szakokat, s ezen belül a tanárszakot is.



A Chemgeneration Roadshow 2012-ben indult országos körútjára. Évente ezerötszáz középiskolás diákot csábítanak felsőoktatási intézmények laboratóriumaiba, hogy ott tevékeny kísérletezésben vegyenek részt, ezzel is kiegészítve az elméletben tanultakat. A Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF közös oktatási programjához az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem csatlakozott. A foglalkozásokon a középiskolai osztályok ingyenesen vehetnek részt.

A Chemgeneration Roadshow egyik budapesti állomásán, az ELTE Kémiai Intézetében a diákok számos kémiai érdekességre csodálkozhattak rá: kiderült, hogy miképp lehet cinkvirágot készíteni, hogyan lehet árammal ezüstvirágot rajzolni, mi az a mézfraktál vagy az ólomfa. Megtudhattuk, hogyan kell képet festeni kémiai reakciókkal, miként lehet egyetlen „varázsütéssel” kizöldíteni a fákat, vagy mit keres a csillogó „süni” a pohárban. A rézpénzből lehet-e „ezüstpénzt” varázsolni, vagy miképp készülhetnek egy kémiai laborban piros és zöld kaviárgolyók.

A diákok által elvégzett kísérletek a középiskolai kémiai ismeretekre építenek, az iskolai kémiaórán tanultakat teszik szemléletessé, és a fiatalok számára is átélhetővé, úgy hogy a diákok nemcsak megtapasztalják a kémiai reakciókat, de meg is értik azokat.

A BASF szervezésében az általános iskolás korosztálynak 2011 ősze óta tartanak hasonló foglalkozásokat a Közlekedési Múzeumban berendezett Kölyöklaborban. Az iskolák érdeklődésére jellemző, hogy általában öt munkanap alatt betelik az adott félévre meghirdetett összes időpont. A BASF Kids’ Lab programja 2012-ben elnyerte a felelős vállalatoknak járó GOOD CSR díjat.

Kulcsszavak: oktatás tudomány

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld technológiák a jövőért: elkezdődött az IEEE SusTech 2025 konferencia​

Ma kezdődik az IEEE 12. Fenntartható Technológiák Konferenciája (SusTech 2025), amelyet április 20. és 23. között hibrid formában rendeznek meg. A konferencia célja, hogy bemutassa, miként járulhatnak hozzá az infokommunikációs technológiák a fenntartható fejlődéshez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez.​

2025. április 20. 13:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12