Kábelszolgáltatóból lett a második legnagyobb telefoncég

forrás: Prím Online, 2013. március 25. 10:00

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb gyorsjelentése alapján immár egy kábelszolgáltató került a második helyre a vezetékestelefon-szolgálgatások piacán. Az idén februári adatok szerint ugyanis helyet cserélt a telefonszolgáltatói rangsorban az Invitel és a UPC.

A UPC feljött a második helyre 13,2 százalékkal és az eddigi ezüst érmes, a klasszikus telefonszolgáltató Invitel a harmadik helyre szorult vissza 13 százalékos részesedésével. A teljes piacot alapul véve a legnagyobb ügyfélköre továbbra is a Magyar Telekomnak van, ami 58,4 százalékos lefedettséget jelent. Ugyanakkor a Magyar Telekom és az Invitel kapcsán az NMHH gyorsjelentése csökkenő ügyfélkörről számol be, míg a UPC esetében arra mutat rá, hogy a vállalat az elmúlt időszakban, hónapról-hónapra folyamatosan növelte előfizetőinek számát ebben a szegmensben. A rangsorcsere másik érdekessége, hogy a UPC lett idehaza a második legnagyobb ügyfélkört ellátó vezetékes telefonszolgáltató, pedig fő tevékenysége nem a vezetékes hangszolgáltatásokhoz, hanem a kábeltelevíziós szolgáltatásokhoz kötődik. A UPC 2004 óta biztosít telefonszolgáltatást is a kábeltelevízió és kábeles internet szolgáltatásai mellett. Hasonló fordulat még nem történt a hazai távközlési piac történetében.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12