A legújabb és legokosabb – Asha 501
A mai napon a sajtó képviselői rendhagyó helyen – az állatkertben – ismerkedhettek meg közelebbről is az Asha család legújabb tagjával. Az Asha 501 jelentősen eltér elődjeitől, nemcsak okosabb, de teljesen más alapokon is fut.
Fővárosi Állat- és Növénykert: a helyszín egyáltalán nem véletlen, hiszen itt született nemrégiben több mint negyven év után az első kiselefánt, akit Asha névre kereszteltek. Vagyis a kis jószág a Nokia egyik termékcsaládjáról kapta a nevét. A vállalat természetesen nem csak nevet adott a csöppségnek, platinafokozatú örökbefogadója is.
A kis Asha február 14-én született
Ehhez remek apropóként szolgált egy új „jövevény” bemutatása, méghozzá az Asha család legújabb tagját, az 501-et ismerhettük meg közelebbről, amelyet ma mutatták be hivatalosan világszerte.
Ami elsőre kicsit furcsának tűnt, hogy a sorban tizenhetedikként piacra lépő telefon társaitól eltérően már kimondottan okosnak számít, és a jól megszokott S40 alap helyett az Asha saját fejlesztésű operációs rendszere fut rajta.
Közelebbről is lecsekkoltuk a készüléket
Az új rendszer a Nokia szervereihez kapcsolódva megfelelő formátumra lekicsinyíti a különféle weboldalakat, valamint új felületek is megjelennek a böngészőben. A swipe funkció itt is elérhető lesz, valamint egy új, fastlane-re keresztelt újdonság is, amely kicsit a historyhoz hasonlítható. Láthatjuk az előzményeket, mikor milyen tevékenységet folytattunk a telefonon, és ezeket innen el is indíthatjuk (pl. Facebook).
A Nokia Store is megújul, lesznek majd kifejezetten Ashára optimalizált alkalmazások is, ám ezekről még konkrétumokat nem lehet tudni, hiszen a készülék egyelőre csak megmutatta magát. Hát, nem kicsit villantott, hiszen az Asha megszokott featurephone imidzséhez képest az 501-es az okostelefonok szintjére emelkedett. Bár nem a felsőbb kategóriák képviselője, hanem a megfizethető okosok táborát erősíti.
A készüléket először Indiában forgalmazzák 99 dolláros kezdőáron. Hat színben lesz kapható (kék, piros, citromsárga, zöld, fehér, fekete) cserélhető polikarbonát hátlappal. Bár, azt érdemes megjegyezni, hogy a hátlap alján található kis gomb eredeti színű marad (ez fixen rögzített), így mindig lehet tudni, milyen volt eredetileg a készülék. Nyáron válik elérhetővé több piacon is. Hazánkban még kicsit várni kell rá, de addigra az Asha operációs rendszer már magyarul is elérhető lesz.
További jellemzők:
- Méret: 99.2 x 58 x 12.1 milliméter
- Tömeg: 98 gramm
- Kamera: 3,2 megapixel
- Képernyő: 3 hüvelykes, kapacitív
- Készenléti idő: 48 nap, Dual-SIM esetén 26 nap
- Beszélgetési idő: 17 óra
- Belső tárhely: 4GB SD kártyával, 32GB-ig bővíthető
- 40 db ingyenes EA játék
- Színváltozatok: élénkpiros, élénkzöld, ciánkék, sárga, fehér, fekete
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett a Telenorhoz a Nokia Lumia 620
- Megérkeztek a Nokia Asha 308 és a Nokia Asha 309 okostelefonok
- Nokia Asha 210: közösségi kapcsolattartásra tervezve
- Nokia Lumia 520 – az ár/érték arány bajnok
- Nokia Lumia 720 - jó választás a fotózás és videózás megszállottjainak
- Nokia Asha 310: Dual SIM és wifi
- A Samsung tarolt, a Huawei a harmadik helyre tört fel az okostelefon-piacon
- A Nokia első Windows Phone 8-as készülékei a Vodafone-nál
- Nokia Lumia 620 fiataloknak: olcsó és feltűnő
- Nokia Lumia 920, HTC One X+ és Windows Phone 8S by HTC a Telenornál
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rövidfilmes pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum és a Telekom
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a kortárs művészeti profiljának 30 éves jubileuma alkalmából a Magyar Telekom támogatásával rövidfilmes pályázatot hirdet Pár perc kortárs címmel.
Új elnökkel folytatja munkáját az IAB Hungary
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelynek eredményeként új elnök került a digitális szakmai szervezet élére a 2028 januárjának végéig tartó elnökségi ciklusra.
Rangos szakmai elismerés: Dr. Szászi István kapta az Év Menedzsere Díjat
A magyar gazdasági élet egyik legrangosabb kitüntetésével, az Év Menedzsere Díjjal ismerték el Dr. Szászi Istvánt, a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetőjét. Az elismerést a Menedzserek Országos Szövetsége adta át immár 31. alkalommal megrendezett Év Menedzsere Díjátadó Gáláján. A díjazottról a szervezet elnöksége közel fél éven át tartó jelölési és értékelési folyamatot követően, titkos szavazással döntött.
Nyereményekkel ösztönzi a mobilok újrahasznosítását a Telekom
A magyar háztartásokban becslések szerint közel 2,7 millió használaton kívüli okostelefon hever kihasználatlanul a fiókok mélyén, pedig ezek a készülékek jelentős mennyiségű, szinte teljes egészében újrahasznosítható alapanyagot tartalmaznak.
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok, valamint hogyan tudjuk segíteni őket, hogy biztonságosan használják ezeket.

