Sok visszaélést tapasztal az internetes kereskedelemben a NAV

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 13. 07:10

Az e-kereskedelemben csaknem kétszer annyi visszaélést tapasztalnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti és Pest megyei adórevizorai, mint a régióban vizsgált egyéb értékesítési formák esetén, ahol az arány általában 30-33 százalék között mozog.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának szerdai tájékoztatása szerint az internetes kereskedelem az ellenőrzések során tapasztalt visszaélések nagy száma miatt áll az adórevizorok figyelmének középpontjában. Az a tény, hogy egy vállalkozás az interneten keresztül végzi tevékenységét, nem mentesíti az adójogszabályok betartása alól - hangsúlyozza az adóhatóság.
 

A bizonylat-kiállítás elmaradását sokszor azzal magyarázzák a kereskedők, hogy csak viszonteladók, a nyugtaadás nem az ő dolguk. A NAV példaként hozta fel azt a speciális vizet forgalmazó vállalkozást, amelytől az adórevizorok interneten rendelték meg az árut, és számlaigényüket előre jelezték. A termék személyes átvételekor azonban semmilyen bizonylatot nem kaptak.
 

Egy másik esetben szintén a világhálón rendelt, műkörömépítésre vonatkozó kedvezményes kupont vásároltak az ellenőrök, nyugtára, számlára azonban annak beváltásakor is hiába vártak. A szolgáltatást végző végül egy közhasznú alapítvány bélyegzőjét és nyugtatömbjét vette elő, mondván, ő az alapítvány alkalmazottja. Az ellenőrzés során a bevétel eltitkolásán túl az is kiderült, hogy a szolgáltatást végző nem volt bejelentve.
 

Az adótörvénynek megfelelő bizonylattal kell igazolnia értékesítéseit annak a vállalkozásnak is, amely gazdasági tevékenységét az interneten keresztül végzi - hangsúlyozta a NAV.
 

A legtöbb ügylet esetében megfelelő forma lehet a számla. A számlakiállításnak általában egyébként sincs akadálya, mivel a megrendelés alapján a szükséges adatok, a vevő neve és címe általában hiánytalanul az eladó rendelkezésére állnak.
 

Az értékesítő a számlakibocsátás alól akkor mentesülhet, ha a vevő nem minősül az általános forgalmi adó alanyának, nem adóalany jogi személy, az ellenérték adót is tartalmazó összege nem éri el a 900 ezer forintnak megfelelő pénzösszeget, és annak megfizetése legkésőbb a teljesítésig maradéktalanul megtörténik. Ilyen esetben viszont, ha a vevő nem kér számlát, nyugta adása kötelező - hívta fel a figyelmet a NAV.

Kulcsszavak: jog e-commerce NAV

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon

A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.

2025. március 21. 16:20

Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei

Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.

2025. március 21. 13:02

Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?

Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.

2025. március 21. 09:57

A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra

A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.

2025. március 20. 19:28

A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet

A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.

2025. március 20. 17:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01