Cipő emlékkoncert a Sziget mínusz 1. napján

forrás: Prím Online, 2013. június 20. 13:30

A Sziget Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.

„A magyar rockzene háborgó tengerén különleges sziget voltál, amelyen sokan találtak vigaszt és menedéket költészetbe forduló szövegeid segítségével. […] Ösztönös tehetség volt, aki szerette volna magát megmutatni. Elérte céljait, a Republic első nagylemeze után már nem volt kétség, hogy megtalálta azt a formát és csapatot, amelyben otthon érezhette magát. […] Igazad volt. Emberek millióinak lelkében keltettél rezonanciát dalaiddal. Maradandó műveket alkottál, ahogyan a nagy és korszakos művészek szoktak” – Bródy János ezen szavai Cipő sírjánál hangoztak el, idén márciusban.


Augusztus 5-én, a Sziget Mínusz egyedik napján zenésztársai újra a legendássá vált énekesre emlékeznek „maradandó” művein keresztül. „Cipő azért nem tudott elkopni, az ő dalai azért nem ürültek ki, mert valódi szerelmek, valódi élmények, megélt érzések, örök emberi kételyek formálták benne az éneket” – hangzott el egy másik méltatásban. Ezek a dalok most, egy több mint három órás monstrekoncert keretében újra felhangzanak. Egymás után sorjáznak a legnagyobb, legismertebb slágerek, melyeket korosztálytól függetlenül szinte egész Magyarország dúdolt, s teszi továbbra is. Kék és naracssárga, Szállj el kismadár, Repül a bálna, A 67-es út, Neked könnyű lehet, Szeretni valakit valamiért, Ha itt lennél velem, Csak a szívemen át, Jó reggelt kívánok és a többi feledhetetlen dal parádés felhozatalban, a hazai pop-rock nagy legendáival és jelen sztárjainak előadásában. Augusztus 5-én tehát a Sziget Nagyszínpadán a „Cipő-dalok napján” a színpadon Balázsovits Edit,  a Bikini, Bródy János, ByeAlex, Charlie, a Compact Disco, az Első Emelet, Fenyő Miklós, Gerendás Péter,  Halász Judit,  Hooligans, Jávori Fegya,  Keresztes Ildikó,  a Magna Cum Laude,  Müller Péter Sziámi,  Nagy Feró,  az Omega, a Pál Utcai Fiúk, a Republic,  Tolcsvay László,  és a United, legendás dalokkal, amiket bizonyára mindenki együtt énekel majd a fellépő művészekkel, nem is kell rá felkészülni… „Egyszer mindenki eljön, Egyszer mindenki itt lesz. Örökre megtalálhatsz, Örökre elveszíthetsz...”

A koncertfolyam tehát este 7-től indul és mintegy 4 órán keresztül tart, s a felhangzó dalok mellett archív filmfelvételek teszik teljessé az estet.

Mindez elővételben 4900 forintos jegyért, a helyszínen pedig 5900 forintért. Az ottalvós Sziget-bérlettulajdonosok számára a koncert grátisz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ahol autóval nem lehet, ott most kerékpárral mér az NMHH

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új mérési képességet alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy kerékpárutakon és más, gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető útvonalakon is objektív adatok álljanak rendelkezésre a szélessávú mobil szolgáltatások elérhetőségéről és minőségéről.

2026. szeptember 15. 18:37

253-ról 201 grammra: a Galaxy Z Fold karcsúsításának kulisszatitkai

Mióta a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az első, 276 grammos Galaxy Foldot, folyamatosan tökéletesíti a kihajtható készülékeket – generációról generációra fejlesztve a zsanér- és kijelzőkialakítást, a tartósságot, valamint a használhatóságot. Ahogy ezek a technológiák fejlődtek, a Samsung egy újabb kihívásra összpontosított: hogyan tehető egy nagy kijelzős kihajtható készülék könnyebben hordozhatóvá, anélkül, hogy elvesznének azok az élmények, amelyek egyedivé teszik ezt a kialakítást.

2026. szeptember 15. 17:05

A TikTok Shopping megjelenése új korszakot nyithat a hazai online kereskedelemben

A TikTok Shopping magyarországi megjelenése fontos mérföldkő a hazai e-kereskedelemben. A közösségi kereskedelem, amelyet eddig elsősorban külföldi piacokhoz kapcsoltunk, 2026 nyarától fokozatosan Magyarországon is elérhetővé válik. Ez azonban jóval több, mint egy új értékesítési csatorna megjelenése: az online vásárlás logikája is átalakulhat, hiszen a termékek felfedezése és a vásárlás között egyre inkább elmosódik a határ.

2026. szeptember 15. 15:20

AI, felhő, új ERP: nagy átalakulás előtt állnak a magyar középvállalatok

Az SAP Hungary 2026-os, középvállalatok körében végzett kutatása szerint a következő 1–2 évben egyszerre gyorsulhat fel a vállalatirányítási rendszerek modernizációja, a felhőalapú működésre való átállás és a mesterséges intelligencia beépítése a mindennapi üzleti folyamatokba.

2026. szeptember 15. 13:39

Magyar fejlesztés, európai elismerés: SaaS-díjat kapott a QRGATE

Európai elismerést kapott a magyar fejlesztésű QRGATE rendezvénytechnológiai platform: a The SaaS-ies 2026 keretében a rendszer a „Best Event Operations SaaS Platform 2026 – Europe” elismerést kapta.

2026. szeptember 15. 11:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26