Jelentősen csökkentek a roamingdíjak az EU-ban

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 1. 08:38

Tovább csökkentek az Európai Unión (EU) belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.

A 2012. június 13-án kihirdetett európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az unión belüli barangolás esetén a kezdeményezett hívások díja 2013. július 1-jétől majdnem 15 százalékkal, a fogadott hívásoké megközelítőleg 10, az SMS-küldéseké 8,2 százalékkal csökkent. A mobilinternetezésért harmadával kevesebbet kell fizetni mostantól az Európai Unión belül, beleértve a most csatlakozott Horvátországot is.
 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábbi közleménye szerint a hatóság ellenőrzi a mobilszolgáltatókat, hogy a gyakorlatban is érvényesítik-e az uniós rendelet miatt csökkent roaming díjakat.
 

A közlemény szerint egy megabájtnyi adatforgalomért az eddigi 259 forint helyett 171,50 forintot kell fizetni. A mobiltelefonról indított hanghívások percenként 106,80 forint helyett 91,40 forintba, a fogadott hívások 29,40 forint helyett 26,60 forintba kerülnek, a küldött SMS-ek darabára pedig 33,20 forintról 30,40 forintra csökkent.
 

A szolgáltatók a feltüntetett összegeknél drágábban nem adhatják szolgáltatásaikat, ugyanakkor ennél alacsonyabb árakat  alkalmazhatnak.
 

Az NMHH közleménye felhívja a figyelmet arra is, hogy külföldi mobilhasználat során egy kis odafigyeléssel maguk az előfizetők is sokat spórolhatunk a mobilszámlán. Az okostelefonokat és táblagépeket érdemes úgy beállítani, hogy ne kapcsolódjanak maguktól a hálózathoz, mert az alkalmazások automatikus frissülése jelentős adatforgalmat generálhat, ami után fizetni kell. Utazás előtt érdemes továbbá tájékozódni saját szolgáltatók, illetve a célországban működő szolgáltatók roamingdíjairól. A célország szolgáltatói közül érdemes azt kiválasztani és annak a hálózatát használni, amelyik a legkedvezőbb roamingtarifákat ajánlja.
 

A három legnagyobb magyarországi mobilszolgáltató a roamingoláshoz különböző csomagokat is ajánl, ezekben általában jelentős adatkedvezmények szerepelnek, gondolva az okostelefonjukat aktívan internetezésre is használókra.
 

A Magyar Telekom Travel & Surf elnevezésű roaming adat-díjcsomagjaiban nyújt nyári akciós kedvezményt július 1-jétől augusztus 31-ig. Az M csomag a promóció ideje alatt 50 megabájt helyett 150 megabájt adatforgalmat nyújt 1490 forintért, 24 órás érvényességgel. Az  L csomag heti 6990 forintért 250 megabájt  adatforgalmat tartalmaz a havidíjas előfizetést használó ügyfelek számára. Az akciós csomagokat a szolgáltató vállalati ügyfelei is igénybe vehetik. 
 

A Vodafone Európa Napijegyével a külföldön tartózkodó ügyfelek fix, 990 forintos napidíjért cserébe megtarthatják hazai perc- és SMS-díjaikat, és ingyen fogadhatnak hívásokat, továbbá a társaság megduplázta a napijegy eddigi adatforgalmát, amely így 100 megabájtot tartalmaz. A szolgáltatást az előfizetéses és a feltöltőkártyás ügyfelek is használhatják. Az adatkeret a társaság tájékoztatója szerint akár napi 50-100 weboldal böngészését, 200-300 e-mailt küldését vagy fogadását, és 10-15 kép Facebookra feltöltését teszi lehetővé. Hozzáteszik, hogy az új, maximált roamingdíjak alapján 990 forint mindössze 37 percnyi hívásfogadásra vagy kicsivel kevesebb, mint 6 megabájt internetezésre elegendő.
 

A Telenor három vagy tíz napra szóló TravelSure Net adatcsomagokat kínál. A kisebbik csomag 3 napon át biztosít 15 megabájt internetezési lehetőséget 990 forintért, a 10 napos csomaggal pedig 200 megabájt adatforgalom használható fel 6990 forintért. Csomag nélkül az 1-es zónában a napi GPRS-adatforgalom maximuma bruttó 1475 forint a Travel Sure Net díjszabása szerint. Az adott napon 3 megabájt adatforgalomig az ügyfeleknek kilobájtonként 0,48 forintot kell fizetniük, ugyanakkor 3 és 10 megabájt között már díjmentes a külföldi internethasználat. A napi 10 megabájt adatforgalom elérését követően a Telenor a költségkontroll érdekében korlátozza az internetelérést.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10