Robotikai világbajnokságon lettek negyedikek nyírségi diákok

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 2. 08:56

A világ legjobbjai közé kerülve ifjúsági szekcióban negyedik helyen végzett a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Általános Iskola csapata a hétvégén Eindhovenben megrendezett Robocup 2013 robotikai világbajnokságon.

A Papcsák Nóra, Jakab Ágnes és Poór Fanni alkotta, NiceDorid elnevezésű csapat " magyar robottörténelmet" írt, hiszen magyarok még sohasem kerültek ilyen rangos világversenyen a legjobb tíz közé. Összesítésben harminckét ország versenyzői között sikerült a hatodikos lányoknak a negyedik helyezést kivívniuk Horvátország, Japán és Németország mögött. A Superteam kupán pedig Horvátország csapatával közösen versenyezve második helyezést értek el  - mondta el az MTI-nek Debre Krisztina, a nyírbogdányi iskolát fenntartó Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány munkatársa.
 

A pontversenyben a csapatok összesen kilenc forduló feladatait teljesítették. A versenyfeladatok között szerepelt futball, katasztrófahelyzetben történő mentési munka, szórakoztatás területén a tánc.
 

A nyírbogdányi lányok a hollandiai világbajnokságra három saját tervezésű és építésű robottal érkeztek, de csak Rescue nevű mentőrobotjukkal versenyeztek.
 

A hatodikos diákok három éve foglalkoznak robotikával. Az informatikaórákon, majd később a külön foglalkozásokon nemcsak a gépek programozását, hanem a robotok építését is megtanulták. Az indulás jogát a 2013-as Magyar Ifjúsági Robotkupa megnyerésével harcolták ki. A lányok és tanáruk, Abán Csaba több mint húsz magyar és több nemzetközi versenyt követően jutottak el a világ legjobbjai közé.
 

A RoboCup, vagyis Robot Kupa nevű kutatási-oktatási projektet 1997-ben az Amerikai Egyesült Államok, Japán és Németország indította útjára azzal a céllal, hogy összemérjék és serkentsék a robotikai kutatásokat és fejlesztéseket a világban. A projekt nem pusztán verseny, hiszen nem az egyéni pontszerzés a legfontosabb: a csapatok belenéznek egymás munkájába, ami segítheti saját fejlődésüket is. A közös cél pedig, hogy 2050-ben a humanoid - emberszabású - robotfutball csapat szabadtéri mérkőzésen megverje a futball akkori legjobbjait - fejtette ki Debre Krisztina.

Kulcsszavak: tudomány verseny robot

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05