5 éves az App Store
Ma (szerdán) ünnepli hivatalosan 5. születésnapját az Apple saját online áruháza, az App Store, melynek alkalmából ingyenes applikációkkal kedveskednek a felhasználóknak.
Az App Store definiálta számunkra a letöltés fogalmát okostelefonokra, hiszen hasonló jellegű áruház előtte nem létezett. Mindennek már 5 éve. Az Android Marketként induló Google Play még csak októberben ünnepli majd félévtizedes évfordulóját.
Sajnos azonban hiába az elsőség, a Google Playnek már sikerült lenyomnia vetélytársát, bár a lehengerlő számok terén bizonyított már többször is az App Store. Nemrég például elérte a letöltött appok száma az 50 milliárdot – a tavalyihoz képest duplázott –, és már több mint 900 ezer program érhető el (kezdetben mindössze 500 applikáció volt).
Az adatok szerint a felhasználók percenként 800 alkalmazást töltenek le, havonta pedig az 1 milliárdot is eléri a számuk. Mi sem bizonyítja az App Store népszerűségét, hogy induláskor, az első három napban már 10 millió letöltést tudtak generálni az 500-as kínálattal.
Viszont a konkurencia ott lapul „minden bokorban”, hiszen a legtöbb platformnak van már saját alkalmazásboltja (Google Play, Windows Phone Store, Blackberry App World, Playstation store). Így folyamatosan fejlődnie kell ahhoz, hogy a felhasználók „platformhűek” legyenek.
E jeles napot kihasználva az Apple jövő hétig öt játékot és alkalmazást kínál ingyen iPhone, iPad és iPod touch felhasználóinak. Az ajánlatok között van az Infinity Blade 2 is, amelynek normál ára 4,99 font, és a Where’s my Water?, Traktor Dj, Day One és a Tiny Wings is.
Kapcsolódó cikkek
- WWDC: az iOS sikerei számokban
- Az Apple és a Samsung szomszédok lesznek
- HERE Drive+ navigáció minden Windows Phone 8 készülékre
- iOS 7 beta 3 fejlesztőknek
- Magyar fejlesztésű androidos nyomkövető alkalmazás
- Újabb szabadalmi perbe futott bele az Apple Kínában
- Irodapiaci mobilalkalmazás iPhone-ra és Androidra
- Minőségi hazai appok a Windows 8 Áruházban
- Mobilalkalmazással az EFOTT-ra
- Megnőtt a kereslet a mobilalkalmazás-fejlesztők iránt
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül. A jelenség Magyarországon is rohamosan terjed.
Top 15 webáruház: koncentrálódik a piac, a nagyok gyorsabban nőnek, mint valaha
Idén is az Alza vezeti a PwC 2025-ös E-toplistáját, a dobogón pedig a tavalyi sorrendben a Kifli.hu és a MediaMarkt követi. A 11. alkalommal megjelent kiadvány az összesített forgalmi rangsor mellett az FMCG, a magyar tulajdonú szereplők és a vásárlói ismertség szerinti mezőnyt is bemutatja, valamint exkluzív interjúkat is tartalmaz három kategória győztesével. A 15 legnagyobb, Magyarországon működő online kereskedő együttes forgalma bruttó 622 milliárd forint volt, ami 32,2%-os növekedést jelent 2024-hez képest.
Rövidfilmes pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum és a Telekom
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a kortárs művészeti profiljának 30 éves jubileuma alkalmából a Magyar Telekom támogatásával rövidfilmes pályázatot hirdet Pár perc kortárs címmel.
Új elnökkel folytatja munkáját az IAB Hungary
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelynek eredményeként új elnök került a digitális szakmai szervezet élére a 2028 januárjának végéig tartó elnökségi ciklusra.
Rangos szakmai elismerés: Dr. Szászi István kapta az Év Menedzsere Díjat
A magyar gazdasági élet egyik legrangosabb kitüntetésével, az Év Menedzsere Díjjal ismerték el Dr. Szászi Istvánt, a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetőjét. Az elismerést a Menedzserek Országos Szövetsége adta át immár 31. alkalommal megrendezett Év Menedzsere Díjátadó Gáláján. A díjazottról a szervezet elnöksége közel fél éven át tartó jelölési és értékelési folyamatot követően, titkos szavazással döntött.

