LG Tervezői Ösztönző Program indul épületgépészeti szakemberek számára
Az LG az épületgépészeti iparág legsikeresebb szakembereit díjazza az LG Tervezői Ösztönző Program keretében, amelynek során a kiválasztott tervezők eljuthatnak a vállalat franciaországi Energetikai Kutatóközpontjába.
Az LG a legmodernebb, az iparág csúcsát jelképező termékek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektet a szakemberek képzésére és a tehetségek támogatására. Ennek a hosszútávú törekvésnek az LG Tervezői Ösztönző Program a legújabb állomása, amelynek keretében az adott szintet elérő épületgépészeti tervezők meghívást kapnak idén év végén az LG Valenciennes-ben lévő Energetikai Kutatóközpontjába. Az ösztönző tanulmányútra 2013. november 30-áig megvalósult projektekkel lehet pályázni, az elbírálás pedig a változó hűtőközeg áramú (VRF) rendszerekre vonatkozó értékesítési mutatók alapján történik.
„Az LG az élen jár épületgépészeti berendezések fejlesztésében, és a vezető szerepének megőrzése érdekében különös gondot fordít a tervező mérnökök képzésére, továbbképzésére. – nyilatkozta Mr. Jae Won Yu, az LG Electronics Magyar Kft. légkondicionáló és energetikai megoldások üzletágának vezetője. – Az LG Tervezői Ösztönző Program kiváló lehetőség arra, hogy a legsikeresebb szakembereket díjazzuk, ismereteiket tovább bővítsük és betekintést engedjünk az LG egyik legfontosabb európai kutatás-fejlesztési központjának munkájába.”
Az LG a Tervezői Ösztönző Programon kívül számos más módon is támogatja a mérnökképzést, úgy mint a Budapesti Műszaki Egyetemmel való magas szintű együttműködés, a 2007 óta működő LG Klíma Akadémia, vagy az idén harmadszorra megrendezett akkreditált LG Mérnöknap.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb nemzetközi formatervezői díjakat nyert el az LG
- A T-Systems Magyarország lett az év Microsoft-partnere
- Business Superbrands elismerést kapott az SAP
- „A legjobb vágott papíros nyomtató” díja a Ricohnak
- EFOTT kvíz az LG-vel
- Firefox Mobile fejlesztői pályázatot hirdet a Telenor
- Megnőtt a kereslet a mobilalkalmazás-fejlesztők iránt
- Nem csak a fű zöld a világ legzöldebb stadionjában
- Taroltak az LG kijelzői
- Magyarországba érkezett az LG Optimus L7 II
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő filmeseit keresi a Sony – már lehet pályázni a 2027-es díjra
Már lehet nevezni a Sony Future Filmmaker Awards 2027-es kiadására, amely világszerte keresi a filmkészítés jövőjét formáló tehetségeket. Az ingyenesen elérhető pályázat nemcsak rangos nemzetközi elismerést, hanem egyedülálló lehetőséget is kínál arra, hogy a résztvevők közvetlen kapcsolatba kerüljenek a filmipar vezető szakembereivel. Az idei év újdonsága a Meta támogatásával létrejött Immersive kategória, amely az élményközpontú történetmesélés leginnovatívabb formáit helyezi reflektorfénybe.
Július 15-ig várják a pályázatokat az EJMSZ Iskola Díjra
Július 15-ig lehet még jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) Iskola Díj pályázatára. A program azokat az oktatási intézményeket kívánja elismerni, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a természettudományos és műszaki tantárgyak népszerűsítésében, valamint a jövő mérnökgenerációjának támogatásában.
Keresik 2026 legkiemelkedőbb infokommunikációs vezetőjét
Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége 2026-ban ismét meghirdeti a Gyurós Tibor-díjat, amellyel a szervezet névadója, egykori elnöke előtt tiszteleg. Az elismerést minden évben annak a vezetőnek ítélik oda, aki az elmúlt időszakban végzett munkájával kiemelkedően hozzájárult vállalata eredményességéhez, valamint jelentős szerepet vállalt a hazai infokommunikációs szektor és a digitális gazdaság fejlődésének előmozdításában.
Rövidfilmes pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum és a Telekom
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a kortárs művészeti profiljának 30 éves jubileuma alkalmából a Magyar Telekom támogatásával rövidfilmes pályázatot hirdet Pár perc kortárs címmel.
Digitális ugródeszkát kínál a Telekom a magyar kisvállalkozásoknak
A Telekom olyan magyar kisvállalkozások jelentkezését várja, amelyek szeretnének digitálisan fejlődni, de eddig még nem találták meg a számukra megfelelő megoldásokat. A Digitalizációs Pályázat három nyertese egy éven keresztül díjmentesen használhatja a vállalkozása igényeire szabott IT-szolgáltatásokat, míg az első 100 érvényes pályázó egyéves Norton 360 előfizetésben részesül. A jelentkezési határidő 2026. június 25., és a pályázaton Telekom-ügyféltől függetlenül bármely jogosult vállalkozás indulhat.

