Kisebb szókinccsel bír majd az iPad generáció
Szakértők szerit az úgynevezett „iPad generáció” kevesebb szót tanul majd, mint elődeik, hiszen idejük nagy részében egy gép előtt ülnek, a személyes beszélgetések alkalmával nem gyarapodik szókincsük.
Bár minden ember képes arra, hogy új szavakat sajátítson el, ezeket főként másoktól halljuk beszélgetés közben. Tekintve, hogy a gyerekek egyre jobban a számítógépes eszközök világában szocializálódnak, kevesebb lehetőségük nyílik arra, hogy szavak széles skálájával ismerkedjen meg.
Marco Catani, a King College London Pszichiátriai Intézet munkatársa a Daily Mailnek elmondta, hogy embereknek már egyre kevesebb idejük van beszélgetni egymással, és a gyerekek is egyre inkább mobiltelefonon, interneten keresztül kommunikálnak egymással. Ezek inkább vizuális és nem halkható ingerek, így valószínű, hogy alacsonyabb lesz a használt szavak száma, mint az előző generációk esetében.
A kutatásba 27 önkéntest vontak be, akiknek az agyát úgy tesztelték, hogy kitalált szavakat tanítattak velük, és azt találták, hogy a megértésnél a kulcs a szóban utánzás és a hallás volt – ezt agyi szkenner segítségével vizsgálták.
Ez a neurolingvisztikai vizsgálat tehát rámutat arra, hogyan jut el a egy felnőtt arra szintre, hogy átlagos szókincse megközelítse a 30 ezer szót: a kulcs a hallás és az utánzás. Tehát a szülők számára elengedhetetlen, hogy beszélgessenek gyermekeikkel.
Forrás: Telegraph.co.uk
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- Érdekes videó az Apple Macbookról
- HP: Előnyben a hibrid felhőmegoldások
- 300 milliós csúcslaborban tanulhatnak a ferencvárosi "tudóspalánták"
- Az egészségügyi problémáknak is a neten nézünk utána
- Fejlődünk – egyre jobbak vagyunk az online bankolásban
- Facebook: egy év alatt félmilliós növekedés
- Mely online hirdetések a legidegesítőbbek?
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az EDRI az elektromos autósok segítségével bővítené Magyarország ultragyors töltőhálózatát
Az elektromobilitás további fejlődésének ösztönzése és a hazai vállalkozások versenyképességének erősítése érdekében országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőhálózat-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok bevonásával feltérképezze azokat a magyarországi helyszíneket, ahol új ultragyors (HPC) töltőpontok létesítésével egyszerűbbé és kényelmesebbé válhat a töltés.
Új elektromos rollercsaláddal bővíti hazai kínálatát a Xiaomi
A Xiaomi új elektromos roller-sorozattal erősíti magyarországi portfólióját. A Xiaomi Electric Scooter 6 termékcsalád a korábbi generációkhoz képest nagyobb hatótávolságot, erősebb motorokat és továbbfejlesztett biztonsági megoldásokat kínál, így egyaránt ideális választás a mindennapi városi közlekedéshez és a hosszabb kirándulásokhoz.
Már a Mona Lisa is elérhető a Samsung Art Store gyűjteményében
A párizsi Louvre 34 új műalkotással bővítette a Samsung Art Store kínálatát, amelyek most először váltak elérhetővé a platformon. Ennek köszönhetően a világ egyik legismertebb múzeumának összesen már 51 ikonikus alkotása tekinthető meg a Samsung Electronics digitális művészeti szolgáltatásán világszerte. A válogatásban Leonardo da Vinci világhírű Mona Lisája is helyet kapott, így a kompatibilis Samsung Művészeti tévék felhasználói több évszázad kiemelkedő alkotásait élvezhetik otthonukban.
PwC: Új növekedési pálya előtt a közép- és kelet-európai sportgazdaság
A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős fejlődési lehetőségek állnak, azonban a továbblépéshez elengedhetetlen az állami finanszírozásra épülő modell meghaladása. A PwC első, kilenc országot felölelő CEE Sports Survey kutatása szerint a régió sportvezetői a következő három-öt évben átlagosan évi 6,6 százalékos piaci növekedéssel számolnak. A felmérés emellett rámutat arra is, hogy a női sportban, a digitális bevételi forrásokban és a szurkolói elköteleződés erősítésében még jelentős kiaknázatlan lehetőségek rejlenek.

