Milliárdokkal növelte egy év alatt Zuckerberg vagyonát a Facebook

forrás: Prím Online, 2013. július 31. 13:29

A tavaly májusi tőzsdére lépés óta nem értek annyit a Facebook részvényei, mint tegnap, a társaság papírjainak értéke meghaladta a 35 dollárt. Az idén eddig összesen 33 százalékkal erősödött a cég részvénye, a legutóbbi felfutás a kedvező második negyedéves eredményeknek köszönhető. - írja a vg.hu.

Alaposan megváltozott a helyzet tavaly szeptember óta, amikor a Facebook papírjait mindössze 17,73 dollárért adták. A tegnapi tőzsdezárásra 35,43 dollárra emelkedett a cég árfolyama, ami a legmagasabb érték 2012. május 18-i tőzsdérelépés óta, amikor 38 dolláros volt az árfolyam. A dolog pikantériája, hogy a tavalyi zuhanást és az idei erősödést – az év eleje óta 33 százalékkal drágultak a Facebook-papírok – gyakorlatilag ugyanaz a tényező, a mobilplatform, illetve az azon értékesített hirdetések okozták. Míg tavaly inkább az aggodalmak domináltak, hogyan lesz képest a cég növelni az okosmobilokból a jövedelmét, addig az idén az egyre biztatóbb hírek, és végül a második negyedéves eredmények adtak lökést a Facebook részvényeknek.

 

A mobilplatform jelentőségét mutatja az is, hogy júniusban naponta átlagosan 469 millióan használták mobilkészülékről a Facebookot, míg a teljes hónapban 819 millióan jelentkeztek be okostelefonról, ami 51 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A közösségi oldal napi átlagos felhasználószáma júniusban 699 millió volt, ami 27 százalékos bővülést jelent éves összevetésben, míg a júniusban belépő regisztrált facebookozók száma elérte az 1,15 milliárdot, ami 21 százalékkal több, mint egy éve.

 

A második negyedévben 1,81 milliárd dolláros bevételt ért el a Facebook, ez 53 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A társaság jelentős mértékben javította eredményességét is. Míg a 2012 április-júniusi időszakban még 743 millió dolláros üzemi szintű veszteségről számolt be, addig az idei második negyedévben már 562 millió dolláros volt az üzemi nyereség. A társaság adózott eredménye is pozitívba fordult, hiszen míg egy évvel korábban még 157 millió dolláros vesztesége volt, addig az idén április-júniusban már 333 millió dolláros nyereséget ért el.
forrás: vg.hu

Kulcsszavak: Facebook

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12